kapubanner for mobile

Hatvanmillióval tartoznak két somogyi pedagógusnak

Becslések szerint hatvanmillió forinttal tartozik a Dráva menti iskolafenntartó társulás két istvándi pedagógusnak, akik öt éve közalkalmazotti jogviszonyuk szabálytalan megszüntetése miatt indítottak pert - adta hírül kedden a sonline.hu.

Barbalics István, a két tanárnő ügyvédje a hírportálnak az előzményekről elmondta: 2005 augusztusában Istvándi önkormányzata úgy döntött, hogy jogutód nélkül megszünteti a helyi iskolát és óvodát, s ezzel együtt az itt dolgozó pedagógusok közalkalmazotti jogviszonyát is. A felmentési idejükre járó 8-8 havi bért azonban nem fizették ki nekik.

A Somogyi Hírlap internetes lapjának közlése szerint a munkaügyi bíróság első- és másodfokon is elutasította a pedagógusok keresetét, az ítéleteket azonban a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte.

A harmadszori eljárásban a munkaügyi bíróság kötelezte a társulást, hogy fizesse meg 2005 augusztusától 2010 márciusáig az elmaradt munkabért a két pedagógusnak, valamint a nyolc havi felmentési időre járó bért, s ezen felül 12 havi bérnek megfelelő összegű kártérítést, amely - a perköltség és a bérek járulékaival - az ügyvéd becslése szerint közel hatvanmillió forint.

Ha az intézmény nem tud fizetni, akkor ez a fenntartó önkormányzatok dolga. A fizetési határidő április utolsó napjával lejárt.

A rossz döntés csődbe is juttathatja az önkormányzatot, amelynek költségvetése százmillió forint - áll a hírportál cikkében, amely szerint Istvándi a társulás többi településében bízik, a többiek - az oktatási társulást 11 Dráva menti falu hozta létre - ugyanakkor azt mondják: azok fizessenek, akik hibáztak.



  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek