Hazánkba helyezne ki Németországból a Schneider
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA kínai kézbe került Schneider Electronics Magyarországon és Lengyelországban kívánja gyártatni készülékeit, jelentette be hétfőn a bajorországi Türkheimben Felipe Suen, a TCL International Holdings Ltd. vezérigazgatója.
A TCL konszern, amely a hongkongi tőzsdén bejegyzett vállalat, évi 3,9 milliárd eurós forgalommal, még 2002-ben szerezte meg a csődbe ment Schneider céget. A televíziós készülékek gyártásának leállítása a múlt hét végén vált ismeretessé, s ez körülbelül félszáz munkahelyet érint a 110-ből. A türkheimi telephelyen terjesztő központot akarnak kialakítani.
Suen közölte, hogy Türkheim bezárása nem jelenti az ismert márka végét.
Mint megjegyezte, az árérzékeny szórakoztató elektronika a meglevő források állandó optimálására és átcsoportosítására kényszerít. A termelés áthelyezése a tervek szerint januárban kezdődik. Suen szerint a stratégiai döntésnek nincs köze ahhoz, hogy az idén nem érik el célként kitűzött 125 millió eurós forgalmat.
Albert és Bernhard Schneider családi vállalkozása 1953 óta működött Türkheimben, fénykorában a cég 1500 embert foglalkoztatott.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek