Hazánkban is leépít a belga söripari óriás
A belga InBev, a világ vezető söripari csoportja, melyhez a Borsodi Sörgyár is tartozik, bejelentette, hogy belgiumi üzemei csaknem 2900 fős állományának mintegy 9 százalékát készül leépíteni. A leépítésre kerülők közel negyedét más vállalkozásaihoz próbálja meg áthelyezni.
A verseny éleződése miatt a világ vezető sörgyárai költségeik csökkentésére, egyes esetekben gyárbezárásokra is készülnek, mert a fogyasztás nem emelkedik eléggé a világ nyugati felében, miközben Kelet-Európában egyelőre még erőteljes a növekedés.
Európában a korábbihoz képest nagyobb ütemben akarják csökkenteni a költségeket. Ez elsősorban Nyugat-Európát érinti, de valószínűleg lesznek gyárbezárások Közép-Kelet-Európában is. A Borsodi Sörgyár Rt. 33 dolgozójától válik meg november végén, számolt be korábban az mfor.hu.
Az InBev egyébként javított eredményén az idei első félévben: a rendkívüli tételekkel nem számolva eredménye 397 millió euró lett az egy évvel korábbi 205 millió után. Az adók, leírások nélkül számolt pénzforgalmi egyenlege (EBITDA) 20,8 százalékkal 1,36 milliárd euróra nőtt.
MTI/Menedzsment Fórum

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?