Házhoz jönnek a német munkák
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatBejárják Magyarországot a bonni munkaügyi központ munkatársai márciusban. Németül beszélő turisztikai és vendéglátó-ipari szakembereket toboroznak. Nemcsak a pályázatokat gyűjtik be, hanem információkat is nyújtanak a németországi munka- és életkörülményekről.
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat és a Német Szövetségi Munkaügyi Szervezet bonni központja egy kétoldalú államközi egyezmény keretében szervez munkaerő-toborzást hazánkban március 8. és 17. között. A két ország közötti megállapodás már húsz éve él, és a német partnerszervezet évente egy-két toborzást rendez Magyarországon. Eddig főként a fővárosra koncentráltak, ám az idén először meglátogatják a nagyobb városokat is.
Konkrét állásokat a toborzás során nem szoktak ajánlani, általában csak az egyes szakmákra pályázhatnak a magyar munkavállalók. Szaktudással rendelkező, németül jól beszélő jelentkezőket várnak, és a közvetítés teljesen ingyenes.
Információs túra és toborzás
Az úgynevezett Info-tour során az érdeklődők első kézből tájékozódhatnak a németországi élet- és munkakörülményekről, a munkavállalási lehetőségekről és az engedélyek beszerzésének módjáról.
Szállodai szakembereket, felszolgálókat és szakácsokat toboroznak. Mindhárom szakmánál kötelező a vendéglátó- vagy szállodaipari szakképesítés és a szakmai gyakorlat. A szállodai szakembereknek (feladatok: reggeli szerviz, felszolgálás, szobaszerviz, illetve recepció) és a pincéreknek nem elég németül beszélni, előnyt jelent az angol nyelv ismerete. Szakácsnak azonban már gyengébb némettudással is jelentkezhetünk.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?