68 cikk a(z) vendéglátóipar címkével - 1. oldal
Gyakornokból lett szállodaigazgató - Hegedüs Hajnalka, a Hilton Budapest első női igazgatója
3 hónapja „Amikor először vezető lettem, akkor nagyon sokat jelentett, hogy valaki azt mondta: „Hajni, most ne bizonyítani akarj, azért vagy ott, mert már bizonyítottál.” Nekem is el kellett hinnem magamról, hogy én ezt tudom.” A vendéglátásban sok mindent meg lehet tanulni, de a személyiség, az attitűd, a csapatjáték és a szakma iránti alázat a kulcs. Egy igazi vendéglátós nem csak 9-5-ig az. A lányoknak, nőknek – beleértve a saját 13 éves lányát - fontos a példa, hogy el lehet érni ebbe a pozícióba akkor is, ha erre az indulásnál nem sokan fogadtak volna. Személyes karrierjéről, a vezető számára fontos „tükör emberről”, a szállodaipar helyzetéről és kilátásairól is kérdeztük Hegedüs Hajnalkát. Teljes cikk...
Brüsszelben tüntettek a biztonsági, higiéniai és vendéglátóipar dolgozói
7 hónapja Több száz európai biztonsági, higiéniai és vendéglátóipari dolgozó gyűlt össze kedden délben Brüsszelben, az európai uniós intézményeknek otthont adó negyed központjában, hogy az uniós közbeszerzési versenyszabályok reformját követelje. Teljes cikk...
A Balaton környékén ellenőriz a NAV
6 éve A Nemzeti Adó- és Vámhivatal július második felében országos ellenőrzési akciót indít a Balaton környéki településeken - írják közleményükben. Teljes cikk...
Akár 400 ezer forintot is lehet keresni nyáron a Balatonnál
6 éve Egy vendéglői konyha diákmunkásként alkalmazott kisegítője vagy egy "placcos" felszolgáló bruttó 400 ezer forintot kereshet havonta, egy szobalány vagy strandbüfés pedig ezerforintos órabérért dolgozhat az idén a Balatonnál - írja csütörtökön megjelent cikkében a Magyar Nemzet. Teljes cikk...
Mikor jár a vasárnapi pótlék és mikor nem?
6 éve Vasárnapra rendes munkaidőre azokat a dolgozókat rendelhetik be, akik „a rendeltetése folytán e napon is működő munkáltatónál vagy munkakörben” dolgoznak. A turizmusban, vendéglátásban dolgozók egyértelműen ide tartoznak. Az Adózóna összefoglalta mit tehetnek a munkáltatók a munkaidő beosztással. Teljes cikk...
Lassíthatja a magyar turisztikai ágazat további bővülését a szakképzett munkaerő hiánya
6 éve A turizmus évről évre növekszik, de a növekedést veszélyezteti a szakképzett munkaerő hiánya, a szektorban ugyanis több ezer üres pozíció áll betöltetlenül. A szállodák nemcsak szakképzettséget nem igénylő munkavállalókat várnak, hanem a turizmus-vendéglátás területén magasan képzett, gyakorlattal rendelkező munkaerőre is óriási igény mutatkozik - derül ki a lapunknak küldött sajtóközleményből. Teljes cikk...
1 millió forintos fizetést ígérnek a német büfések
6 éve Németországba Kelet-Európából csábítják a munkaerőt, és ma már sok helyen kifejezetten párokat keresnek, hogy ne legyen akadály a család kettészakadása. A Pénzcentrum talált egy álláshirdetést, ahol 1 millió forintos bért ígérnek. Teljes cikk...
Fehéredő fővárosi éttermek?
6 éve Bár a fővárosban működő éttermi, mozgó vendéglátással foglakozó vállalkozások száma továbbra is csökken, az alkalmazotti létszám jelentős növekedése azt mutatja, hogy a szektorban visszaszorulóban van a feketén foglalkoztatás - derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató statisztikáiból. Teljes cikk...
Egyre növekvő bérek mellett is jelentős munkaerőhiány van a szállodákban
6 éve Mintegy 10 ezer betöltetlen álláshely van a szállodaiparban. Ennek legfőbb oka, hogy bár az elmúlt két évben emelkedtek a bérek, de még mindig keveset lehet keresi a szállodaiparban - írja a 24.hu. Teljes cikk...
Jelentősen nőtt a nettó átlagbér Romániában
6 éve Szeptemberben 13,1 százalékkal volt nagyobb a nettó átlagbér Romániában a tavalyi kilencedik hónaphoz mérten. A nettó átlagbér elérte a 2688 lejt (184 445 forint), a bruttó átlagbér a 4482 lejt (309 200 forint) - írja az MTI. Teljes cikk...
300 ezer ember hiányzik a munkaerőpiacról
7 éve A hivatalos adatok szerint 80 ezer, a Portfolio becslése szerint akár 300 ezer is lehet a munkaerőpiacról hiányzó emberek száma. A munkaerőhiány mostanra minden szektorban jelen van, és egyre nagyobb problémát jelent - írja a lap. Teljes cikk...
Ennyit lehet keresni a vendéglátásban
7 éve Nőtt a vendéglősök forgalma, csökkent az áfa, mégis az átlagosnál alacsonyabb mértékben emelkedett a vendéglátásban dolgozók fizetése - írja a blokkk.com. Teljes cikk...
Szlovénia megnyitotta munkaerőpiacát a horvát munkavállalók előtt
7 éve 2018-tól Hollandia és Nagy Britannia beengedi munkaerőpiacára a horvát állampolgárokat, egyedül Ausztria döntött arról márciusban, hogy még két évig érvényben tartja számukra a munkavállalás korlátozását. Július 1-jétől Szlovéniában is vállalhatnak munkát a horvátok - írja az MTI. Teljes cikk...
A 10 legnépszerűbb szakma
7 éve Idén a legtöbb nyolcadikos felvételiző szakácsnak jelentkezett a szakközépiskolákba - írja az eduline.hu. Teljes cikk...
Szinte lehetetlen helyi munkaerőt találni a Tisza-tónál
7 éve Bajban vannak a Tisza-tó környéki vendéglátósok, büfések és az élmény park vezetői is. Nem találnak idénymunkásokat, pedig szükségük lenne szakácsokra, felszolgálókra, vízi mentőkre - számol be róla a HírTV. Teljes cikk...
Még mindig munkaerőhiány van a vendéglátásban
7 éve A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetség elnöke szerint nem elegendő a bérek rendezése a vendéglátóiparban, az nem állítja meg az elvándorlást - számol be róla a HírTV Reggeli Járat című műsora. Teljes cikk...
Ezek a leggyilkosabb szakmák
7 éve A francia munkaügyi minisztérium hivatalos kutatóintézete felmérést végzett arról melyek azok a szakmák, amik a leggyorsabban "csinálják ki" a dolgozókat. Az első helyen a szakácsmesterség végzett - írja a HVG a Le Figaro-ra hivatkozva. Teljes cikk...
Újra nőtt a feketefoglalkoztatás mértéke
7 éve A munkaügyi hatóság ellenőrzéseiben érintett munkavállalók 17,11 százalékát alkalmazták feketén 2017-ben, míg 2016-ban ez az arány csak 12,73 százalék volt. Az építőiparban ellenőrzött dolgozók 47 százalékát foglalkoztatták feketén tavaly - írja az MTI. Teljes cikk...
Túlszámlázókat fogtak el Budapesten
7 éve A nyomozók elfogták egy budapesti, belvárosi szórakozóhelynek az üzletvezetőjét és személyzetét, mert ismételten túlszámlázást követtek el - írja az MTI. Teljes cikk...
Komoly gondot okozhat, ha a Brexit után korlátozzák az uniós munkavállalók beáramlását
7 éve Kedvezőtlenül hatna a foglalkoztatásra és a brit gazdaság teljesítményére, ha a brit EU-tagság megszűnése után a kormány korlátok közé szorítaná az Európai Unióból érkező munkavállalók beáramlását - írja az MTI. Teljes cikk...
/cimkek/vendeglatoipar.html