Háziorvos: annyira betett az egész, hogy úgy döntöttem, inkább elmegyek üzemorvosnak
Az adatok szerint a járvány óta 233 háziorvos hagyta ott pozícióját, és legalább ennyi egészségügyi asszisztens távozott.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, 10 napos pótszabadság jár azoknak, akik a járvány idején részt vettek a védekezésben. Ide tartoznak többek között az egészségügyi szolgálati jogviszonyban és a rendvédelemben dolgozók, a katonák és a szociális, a gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi intézményben foglalkoztatottak is. A háziorvosi rendelőben dolgozók azonban kimaradtak a jutalomból.
Egy pesti asszisztensnő a szeretlekmagyarorszag.hu-nak arról számolt be, hogy a rendes szabadságát sem tudja kivenni. „Ha a másik praxis szabin van, mi két praxist viszünk, ha mi megyünk, ők visznek kettőt. Gyakorlatilag soha nem pihened ki magad. Ez nem igazi szabadság. Természetesen ez oda-vissza alapon működik, tehát annyi napot kell visszaadni a helyettesítőnek, amennyit helyettünk dolgozott” – mondta. A háziorvosi praxisban dolgozók és asszisztenseik örültek volna neki, ha ők is megkapták volna a 10 napos pótszabadságot, de az is megfelelne nekik, ha a szabadság pénzben is kivehető lenne.
„Az állam szerint mi nem is vettünk részt a védekezésben, hiszen azt mondták, hogy a szabadságot azok kapják, akik részt vettek benne. Ezzel csak ellenünk fordítják a betegeket, akik most azt hiszik, hogy mi nem csináltunk semmit” – mondta a portálnak a nővér.
„Jobban örültem volna, ha forintosítva adtak volna szabit, mert az legalább a nyomtatási költségeket, telefonköltséget, veszélyes hulladékelszállítást fedezné. És a plusz munka még számolva sincs. De így is azt kapom kommentelőktől, hogy azért vagyok oltásaktivista, mert pénzt adnak a kínai oltásért” – nyilatkozta egy kelet-magyarországi háziorvos. Hozzátette: 150 telefonhívást kell lebonyolítania ahhoz, hogy 50 embert beoltson, asszisztensei pedig továbbra is 9-10 órát vannak a rendelőben. Egy főváros környéki ápoló azt mondta, mivel náluk volt felmondási korlát, sok nővér el is ment a háziorvosi praxisból a járvány alatt.
Mint a privátbankár.hu megírta, a NEAK adatai szerint jelenleg 647 betöltetlen praxis van. Az adatok szerint a járvány óta 233 háziorvos hagyta ott pozícióját, és legalább ennyi egészségügyi asszisztens távozott.
Egy kelet-magyarországi háziorvos azt mondta, az oltások miatt tízszeresére nőtt a telefonszámlája. „A covid-időszaknál leterheltebbre az elmúlt 35 év alatt nem emlékszem. Jócskán többet dolgoztunk, mint egyébként, és a kiadásaink is megnőttek. Nekem annyira betett ez az egész, hogy úgy döntöttem, inkább elmegyek üzemorvosnak” – jelentette ki.
szeretlekmagyarorszag.hu
fotó: pexels
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?