Hétfőn avatják a Rehau győri gyárát
Hétfőn avatják fel a németországi székhelyű Rehau-cégcsoport győri gyárát a város ipari parkjában; a társaság korábbi közlése szerint a 60 millió euróból épülő üzemben az Audi három modelljéhez gyártanak lökhárítókat.
A tavaly júliusi alapkőletételkor azt közölték: a 10 hektáros területen felépülő 26 ezer négyzetméteres üzem a beruházás első fázisa lesz. A modern, környezetkímélő technológiával megépülő létesítményben mintegy 200 ember kap állást, akiknek háromnegyed része a termelésben vesz részt. A 60 millió eurós (körülbelül 18 milliárd forintos) beruházáshoz 985 millió forintnyi uniós, illetve magyar pályázati támogatást nyert el a társaság.
Markus Grundmann ügyvezető igazgató akkor elmondta, hogy a polimereket gyártó cégcsoport két évtizede van jelen Magyarországon. Eddig az építőipar és az ipar, jellemzően a bútorgyárak számára állított elő terméket, most azonban, harmadik ágazatként, az autóipart is kiszolgálják.
Arról, hogy a mostani beruházást követi-e második fázis, az igények tükrében döntenek; a mostani projekt eredményeként összesen évi félmillió első és hátsó lökhárítót tudnak majd előállítani, a munkák teljes vertikumát helyben végezve - tette hozzá. Az MTI érdeklődésére az ügyvezető igazgató közölte: az üzem kapacitása az Audi igényeinek kielégítésére lesz elegendő. A Győrben készülő A3 és TT, valamint a pozsonyi gyárban összeszerelt Q modelleket látják el termékeikkel.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?