Heti nyolcvan óra robot az Aldinál
Heti nyolcvan órát dolgoznak a munkavállalók az osztrák Aldiban, de a hazai viszonyok sem jobbak: itthon a generációk közötti harc dúl, arról nem is beszélve, hogy rossz a munkaklíma, a hasonló pozíciót betöltők között nem rátermettség alapján, hanem az első alkalommal Ausztriába kiküldött klikk közül léptetik elő az új vezetőket - állítja egy, az Aldit megjárt, s a nevének elhallgatását kérő munkavállaló.
Az Aldi magyarországi területi vezetője, nevezzük Jánosnak, a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy az elején minden jónak, fizetés szempontjából igen vonzónak tűnt, ám amint egyre jobban megvetette a lábát a cégnél, egyre több problémával szembesült.
A sikeres interjú után Ausztriába került kiképzésre, ahol két hétig az üzletlánc egyik "műboltjában" tanulta a multinál szokásos marketing- és üzletfilozófia alapjait. "Az üzletben nem voltak vásárlók, először a kassza, a trezor és a rendeléstechnikai rendszerekkel ismerkedtünk meg." Ezután osztrák területi vezetők mellé került, hetekig volt úton. Végül a cég egyik igazi, már működő üzletében képezhette magát tovább, amelyet Ausztriában Hoffernek neveznek. A munkaidő hétfő reggel fél héttől, szombat este kilencig tartott. Elméletileg kétórás szünetben részesíti dolgozóit a cég, pontosabban az osztrák munkaügyi törvények. "Amennyiben rendesek a bolt vezetői, délelőtt negyed-, délben fél, majd délután újabb negyedórát ejtőzhet a megfáradt multitest" - panaszolja János. Csaknem heti nyolcvan munkaóra, igaz, ugyanennyit az osztrák alkalmazottak is robotoltak.
A bolti gyakorlat pakolással és takarítással kezdődik, csak ez után következhet a valódi feladat, az üzletvezetés. Hathetes turnusokban váltják a boltokat, minden egyes váltást leltározás előz meg. "Megnézik az eredményeket, az esetleges hiányt, és a forgalmat is elemzik. A vezetőnek a kasszázáson, a szállítmány ellenőrzésén és a rendelésen kívül a munkaerő-beosztás, a munkaidő- és bevételtervezés is a munkakörébe tartozik." - sorolta a teendőket János.
Habár a cég korábban, az állásinterjú során büszkén hirdette, hogy náluk a hasonló pozícióban lévő munkatársak ugyanannyit keresnek, a havi fix csupán a cégnél eltöltött évektől függ. Az Aldi azonban több turnusban nézett magyar munkaerő után már az idei nyitást megelőző években is. Az így felvett leendő vezetők több mint két évig tanulták az Aldi féle üzletpolitikát Ausztriában, természetesen osztrák bérezésnek megfelelő munkadíjért cserébe. A második generáció viszont már csak másfél évig, míg a harmadik turnus csupán tíz hónapot töltött az alpesi országban, mivel egy év után automatikusan jár az osztrák munkavállalási engedély. Márpedig ezt nem hagyhatta a vállalat, különben a konkurenciának esélyt ad, hogy megkaparintsa a drága pénzen kiképzett dolgozóit.
"Rajtam kívül még jó néhányan nem jöttünk haza, átmentünk a konkurenciához. Amíg Ausztriában voltunk, az osztrák fizetéseknek megfelelő juttatást kaptuk, Magyarországon már nem érné meg havi kétszáz-egynéhányezer forintért ezt a stresszes munkát végezni. Az évek múlásával, mire a magyarországi nyitáshoz érkezett az Aldi, a fizetések is lecsökkentek, miközben "iszonyatosan sokat követel a cég, igaz ezt Ausztriában rendesen meg is fizeti" - mondta el János. Az első generációnak ezért, miután hazajött, automatikusan feljebb sorolták a fizetését egy kategóriával. János szerint ezért sem igaz, hogy a vállalaton belül ugyanannyit keresnek a hasonló pozícióban lévő munkatársak. "Bajban lett volna az Aldi, ha már az elsőként hazatértek közül többen felmondtak volna."
János élvezte az osztrák kiküldetést, mint mondta, rendet és fegyelmet tapasztalt a kinti üzletekben. A hazai viszonyokról azonban kevés jó dolgot hallott munkatársaitól. "Otthon a generációk közötti harc dúl. Rossz a munkaklíma, a hasonló pozíciót betöltők között nem rátermettség alapján, hanem az első alkalommal kiküldött klikk közül léptetik elő az új vezetőket." - mutatott rá János.
Magyar Hírlap

Óriási bérkülönbségek az Aldinál

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?