kapubanner for mobile

Hétszáz új munkahelyet hoz létre Sopronkövesden az Autoliv cég

Biztonságiöv-gyárának bővítésével hétszáz új munkahelyet teremt Sopronkövesden az Autoliv svéd autóipari vállalat. A fejlesztéssel, amelyet hétfőn jelentettek be Budapesten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, Európa legnagyobb biztonságiöv-gyára lesz a sopronkövesdi.

images

A jelenlegi, 19 ezer négyzetméteres gyártócsarnok mellé a tervek szerint 2018-ra megépül egy új, 15 ezer négyzetméteres egység. A 11 milliárd forintos beruházáshoz a magyar kormány 1,5 milliárd forintos támogatást biztosít kormánydöntés alapján. A beruházással a termelés volumene megduplázódhat, akár évi 40 millió darab biztonsági övet is gyárthatnak majd.

Az Autoliv - amely a világ 25. legnagyobb, elsőkörös autóipari beszállítója - a jelentős fejlesztés mellett vállalta, hogy az alapanyagok területén 5 százalékról 20 százalékra, a gépek területén 30 százalékról 50 százalékra növeli a magyar beszállítók arányát - emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Megjegyezte azt is, hogy az Autoliv beruházása közelebb visz a három kiemelt külgazdasági cél eléréséhez, miszerint az EU-tagállamok közül Magyarországon legyen a legnagyobb az ipar és az export aránya a hazai összterméken (GDP) belül, és Közép-Európában itt legyen a legmagasabb az egy főre jutó közvetlen külföldi tőkebefektetés (FDI). Szijjártó Péter kijelentette, Magyarország ma már az autóipar egyik fellegvára Európában. Ez az iparág az egyik fő hajtóereje a magyar gazdaságnak, amely az egyik leggyorsabban növekvő nemzetgazdaság az Európai Unióban - tette hozzá.

Frank Kohrs, az Autoliv európai biztonságiöv-gyártásért felelős alelnöke köszönetet mondott a sopronkövesdi helyi önkormányzatnak és a magyar kormánynak, amiért támogatták a gyár bővítését.

A svéd cég 1993 óta van jelen Magyarországon, jelenleg 1760 embernek ad munkát. A sopronkövesdi üzem többek között olyan autóipari óriások beszállítója, mint az Audi, a BMW, a Daimler, a Volvo, vagy a Volkswagen.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek