kapubanner for mobile

Hiányolják az egyeztetéseket a szakszervezetek

Érdemi egyeztetést kérnek a kormánytól a szakszervezetek a munkavállalókat érintő törvénymódosítások előtt.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége és tagszervezetei pénteki sajtótájékoztatójukon sérelmezték, hogy a kormány nem egyeztetett velük a köztisztviselői törvény módosítása előtt.

Palkovics Imre, a most húszéves megalakulását ünneplő szervezet elnöke elmondta: az ülésükön megállapították, hogy a rendszerváltás óta eltelt húsz év a munkavállalók számára nem hozta meg az elvárt eredményeket.

Mint fogalmazott, a munkavállalók kiszolgáltatottak, bérükben anyagilag kifosztottak, egészségükben pedig lepusztítottak. A munkavállalókat nem lehet tovább kifosztani - hangoztatta, hozzátéve, megengedhetetlennek tartják, hogy a magyar munkavállalók a harmadát-negyedét keressék az európai átlagkeresetnek. Palkovics Imre azt mondta: remélik, hogy a választások utáni politikai helyzet változást hoz mindebben.
Közlése szerint a jövőben "érdemben" szeretnének részt venni a nemzeti konzultáció keretében az őket érintő ügyek megtárgyalásában.

Elmondta azt is, őrködni kívánnak azon, hogy a kormány - vállalt ígéreteinek megfelelően - elviselhetőbb állapotokat teremtsen a közemberek, a munkavállalók számára is. Konkrét problémaként említette a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény módosítását, amelynek elfogadása előtt nem hallgatták meg az érintett érdekképviseletek álláspontját.

Fabók Ferenc, a Független Büntetés-végrehajtási Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke is azt kérte az új kormánytól, hogy a társadalompolitikai egyeztetéseket tartsa be, ne hozzon olyan döntéseket, jogszabálymódosításokat, amelyeket előtte nem egyeztetett az érdekképviseletekkel.

Hozzátette: úgy tudják, hogy a kormány nem csak a köztisztviselőket érintő jogszabályhoz, hanem a közalkalmazotti és a szolgálati törvényhez is "hozzá akar nyúlni". Közölte, hajlandók együttműködni az új kormánnyal mindaddig, amíg kollégáik jogos érdekeit nem fogja sérteni. Reményét fejezte ki, hogy a kormány az elődjével szemben, törekedni fog arra, hogy az egyeztetéseket a megfelelő szinten és fórumokon folytassa le.

Vincze Tibor, a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke is azt mondta, elfogadhatatlannak tartják, hogy olyan törvénymódosítást terjesszenek be az Országgyűlés elé, amelyet egyetlen szakszervezettel sem egyeztettek előtte. Ennek kapcsán rámutatott arra, hogy a Fidesz, illetve a kormány az alapprogramjában nemzeti konzultációt és együttműködést ígért a munkavállalókkal.

Az érdekképviseleti vezetők közölték: azt várják, hogy a köztisztviselőket érintő törvényt később újra módosítsa az Országgyűlés. Mint mondták, akkor azonban már számítanak arra, hogy érdemben is beleszólhatnak az őket érintő változtatásokba.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek