kapubanner for mobile

"Hivatásunk védelmében" - megkezdődött a tüntetéssorozat

A Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezetének (RKDSZ) tüntetésével kezdődött meg hétfőn a rendvédelmi dolgozók szakszervezeteinek demonstrációsorozata az V. kerületi Kossuth Lajos téren; a Hivatásunk védelmében elnevezésű akció keretében mintegy félszázan tüntettek az Országház mellett.

A fegyveres és rendvédelmi szakszervezetek azért vonultak utcára, mert "halálpályamodell" helyett életpályamodellt szeretnének, illetményemelést, a már nyugállományúak juttatásainak megőrzését és korszerű munkaeszközöket.

Kónya Péter, az akciósorozatot meghirdető Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ ) elnöke azt mondta: valamiért, és nem valaki, vagy valami ellen szervezték figyelemfelhívó akciójukat. Úgy vélik, rossz az az irány, amelyet a kormány a Széll Kálmán gazdasági akciótervben deklarált. Azt szeretnék elérni, hogy szerzett és törvényben garantált jogaikat ne csorbítsák.

Emlékeztetett arra, hogy április 16-ra országos megmozdulást hirdettek a fővárosi Hősök terére, de nem zárkóztak el a kormánnyal való egyeztetéstől, ezért a meghirdetett demonstráció napjára találkozót kezdeményeztek a miniszterelnökkel és az Országgyűlés rendvédelmi bizottságának elnökével. Kónya Péter megjegyezte, a rendvédelmi dolgozókat a tüntetés napjára már berendelték szolgálatba, szabadságra nem engedik őket, ezért sok családtag, ismerős szolidaritásból fog megjelenni a tüntetésen.

A demonstrációsorozat első elemeként az RKDSZ "Szél(l) Kálmán rendőrőrmester nem élhette meg a szolgálati nyugdíjat..." címmel a rendőrök jogaiért emelt szót, azt hangoztatva: "adják vissza a becsületüket és hitüket".

Az országzászló oszlopa melletti színpadon egy korábbi rendőregyenruhába öltöztetett csontvázat állítottak fel, amelyre azt írták: "Szél(l) Kálmán rendőr őrmester vagyok, 65 éves, a mai napon mentem nyugállományba", míg egy másik transzparensre azt írták: "közterületről a köztemetőbe". A parlament előtt egy sátrat is felállítottak, ahol a tervek szerint szombatig éjjel-nappal jelen lesznek a tiltakozó rendvédelmisek képviselői.

A demonstráció szónokai felhívták a figyelmet, hogy a nyugdíjrendszer átalakításával a fegyveres és rendvédelmi dolgozóktól elvennék a szolgálati nyugdíjkedvezményt, amelyért lemondtak alapvető állampolgári jogaikról, így nem sztrájkolhatnak, nem lehetnek választható polgárok, míg az országgyűlési képviselők és a polgármesterek kedvezményes nyugdíjához nem nyúltak.

Megjegyezték, a statisztikai adatok szerint a rendvédelmi dolgozók az országos átlagtól korábban halnak meg.
Kónya Péter arról is beszélt, hogy a végrehajtó állomány havi nettó 90 ezer forintot keres, ebből kell nevelnie gyermekeit és fizetni devizaalapú hiteleit.

A Belügyminisztérium (BM) azon közlésére, miszerint "nehezen értelmezhető" a rendvédelmi szakszervezetek tervezett tüntetéssorozatának célja, s a tárca reméli, az érdekképviseletek demonstrációjukkal nem politikai érdekeket kívánnak teljesíteni, az FRDÉSZ elnöke úgy reagált: már tavaly ősszel letették a kormány asztalára javaslataikat, de a szaktárca nem folytatta a tárgyalásokat.

Az RDKSZ demonstrációját követően hétfő délután a Polgári Védelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (PVDÉSZ) "Katasztrofális helyzetben..." címmel a polgári védelmi és a katasztrófavédelmi dolgozók jogaiért tüntet a Kossuth téren. Kedden vámosok, szerdán katonák, csütörtökön börtönőrök, pénteken pedig tűzoltók tartanak megmozdulást, majd szombaton közösen tüntetnek a Hősök terén, a tervezett demonstráció a szervezők várakozása szerint "minden idők legnagyobb" rendvédelmi tüntetése lesz.

A Rendészeti Érdekegyeztető Fórum (RÉF) április 5-én tartott egyeztető ülését követően a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ), a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ), a Rendőr Szakszervezetek Védegylete (RSZV), a Katasztrófavédelmi Dolgozók Szakszervezete (KDSZ) is bejelentette, hogy csatlakozik a Fegyveres és a Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ) által korábban meghirdetett akciósorozathoz.

Az FRDÉSZ kifogásolta, hogy a Belügyminisztérium megtiltotta az egyenruha viselését az április 16-ai tüntetésen. Emlékeztettek: az elmúlt tíz évben az FRDÉSZ demonstrációin mindig egyenruhában vettek részt, minden demonstrációjuk fegyelmezett rendben, mindenféle rendbontás nélkül zajlott. Az egyenruha egy hivatásosnak akkor is tartást ad, fegyelmezettséget jelent, ha éppen demonstrál. Ráadásul így könnyen ki tudták szűrni a közéjük nem tartozó bajkeverőket, provokátorokat - fogalmaztak korábbi közleményükben.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek