Hoffmann Rózsa szerint felesleges és értelmetlen a pedagógussztrájk
Hoffmann Rózsa szerint felesleges és értelmetlen "az iskolai munkát megzavaró" pedagógussztrájk, amelyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) hirdetett meg a március 18-ai héttel kezdődően. Szerinte nem "szakszervezethez méltón" viselkednek, hanem ellenzéki pártként, amikor kormánylemondást követelnek, ha nem teljesítik követeléseiket.
Cáfolta a PDSZ által hangoztatottakat, miszerint a pedagógusoknak 32 órát az iskolában kellene tartózkodniuk, ugyanis a törvény csak arról szól, hogy ezt az időtartamot pedagógiai munkával kell eltölteniük, ami lehet akár színházlátogatás vagy kirándulás is. Mint mondta, az azonban joggal várható el, hogy a munka törvénykönyvében rögzített kötelező heti 40 órás munkaidő 80 százalékát pedagógiai munkával töltsék a tanárok.
Rámutatott, a PDSZ belátta, hogy a 20 százalékos béremelésre vonatkozó követelésük kevesebb, mint amennyit a kormányzat ígért a pedagógus-életpályamodellel, ezért ezt most nem követelik, s ugyancsak kihátráltak az iskolai fenntartóváltás visszafordításáról szóló követelésükből.
Hoffmann Rózsa valótlannak nevezte a PDSZ azon állítását, miszerint "minden lehetőséget megragadtak, hogy egyezségre jussanak" a kormányzattal. Ezzel szemben a valóság az, hogy a PDSZ elnöke szót sem kért a sztrájkbizottság és a kormányzat közötti utolsó tárgyaláson, amely több más pedagógus-szakszervezet bevonásával zajlott, és január 22-én megállapodáshoz vezetett, noha a PDSZ ezt nem írta alá - tette hozzá.
Elmondta, hogy a törvény értelmében a sztrájk idejére nem jár bér az abban részt vevő pedagógusoknak, ezért az iskolák vezetőinek és a tankerületi igazgatóknak nyilván kell tartaniuk, hogy kik vesznek részt a sztrájkban, hogy azután a munkát nem végző pedagógusok fizetéséből le tudják vonni a meg nem tartott órák munkabérét.
A pedagógushivatáshoz méltatlannak nevezte a PDSZ elnökének azt a kijelentését is, hogy "nem kell a gyerekekkel foglalkozni" a sztrájk alatt. Hangsúlyozta: azok jogát is biztosítani kell, akik dolgozni akarnak, illetve "a gyerekeknek is joguk van a tanuláshoz".
Kérdésre elmondta: ha volna is a kormányzatban hajlandóság, hogy "egy ilyen ultimátumnak engedelmeskedjünk, ami természetesen nem járható út részünkre", akkor a többi szakszervezettel kötött megállapodást rúgnák fel. Kitért arra: a jelenlegi kormányzat mintegy 80 köznevelési jogszabályt alkotott "a generális változásért".
Véleménye szerint előállhat az a helyzet, hogy szeptember 1-jén még nem lesz meg a fedezete a béremelésnek, akkor viszont a jelenlegi finanszírozás folytatódik, és a túlórákat is kifizetik, tehát nem járnak rosszabbul a tanárok az eddigieknél. Mindemellett a kormányzat célja, hogy lényegesen jobb anyagi körülmények között legyenek a pedagógusok, a végső cél pedig az, hogy a gyermekek magasabb szintű oktatását a napi anyagi gondoktól mentes pedagógusok végezzék - tette hozzá.
Mendrey László, a PDSZ elnöke pénteki sajtótájékoztatóján rámutatott: követelik, hogy a tanárok munkaterhei ne növekedjenek, ehhez azonban szerinte módosítni kell a köznevelési törvény munkaidőre vonatkozó passzusát. Ezért követelik azt, hogy a törvény áprilisra tervezett módosításakor a kormány úgy nyújtsa be javaslatát, hogy vegye ki a heti 32 óra kötelező iskolában való tartózkodásról szóló részt, valamint rendelkezzenek arról, hogy a tanároknak ne kelljen heti 22 tanóránál többet tartaniuk, mert ezzel több tízezer pedagógus állása válhatna biztossá.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a pedagógus-életpályamodellel együtt járó béremelésről szóló kormányzati ígéretek nem győzik meg őket, mert az ehhez szükséges 73 milliárd forint "még most sincs a költségvetésben", annak kifizetése "abszolút bizonytalan". Követelésük az is, hogy a kormány ennek teljesítésére vállaljon garanciát, s ha ezt nem teljesíti, távozzon a hatalomból.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) tájékoztatása szerint nem tárgyaltak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével (PDSZ) a még elégséges szolgáltatásról és annak mértékéről, és nem is született erről semmilyen megállapodás.
Mint írták, a Klik a sztrájktörvény rendelkezéseinek eleget téve március 4-én fogadta a PDSZ képviselőit, és akkor az említett témában egyeztettek. Ennek eredményeként a PDSZ vállalta, hogy a munkabeszüntetés idejére biztosítja a sztrájkban részt vevő foglalkoztatottak személyi biztonságát, továbbá gondoskodik a sztrájk ideje alatt az intézmények vagyonának védelméről, miközben a Klik gondoskodik a tanulók személyvédelméről - olvasható a központ közleményében.
Tekintettel arra, hogy a PDSZ által szervezett munkabeszüntetést "gördülő sztrájkként" hirdetik meg, a Klik az egyeztetés során azt vállalta, hogy megvizsgálja annak lehetőségét, miként lehetne biztosítaniuk a tanulók felügyeletét, és ehhez a március 8-án írt levelében az esetleges sztrájkhelyszínekről előzetes tájékoztatást kért. A még elégséges szolgáltatásról és annak mértékéről nem tárgyaltak a felek, így erről nem is született semmilyen megállapodás - tudatták.
Nem minden pedagógus szakszervezet vesz részt a sztrájkban: a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a kormánnyal kötött megállapodás tételesen foglalkozik a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének követeléseivel, és a szakszervezetek közreműködésével készült munkaanyag már a szaktárca asztalán van. Galló Istvánné, a PSZ elnöke pénteken az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a kormány betartja a megállapodásban foglalt ígéreteit, így ők nem vesznek részt a sztrájkban.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk
A nő ellen bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat. Teljes cikk
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 4 hete
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 1 hónapja
- Egyre többet túlóráznak a pedagógusok, amit a statisztikák többlettanításnak neveznek 1 hónapja
- Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban 1 hónapja
- Sztrájkmenetrendet hirdetett meg a pécsi buszvállalat 1 hónapja
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 2 hónapja
- Véget ért a szerbiai ügyvédek sztrájkja 2 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 2 hónapja
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?