Hoffmann: Szó sincs tízezernyi pedagógus elbocsátásáról
Szó sincs tízezernyi pedagógus elbocsátásáról, és a kötelező óraszámot sem emelik - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, aki bejelentette, elkészült a köz- és felsőoktatási törvénytervezet végleges változata, jövő héten a kormány, azt követően az Országgyűlés elé kerülhet a tervezet, amely leghamarabb 2012 szeptemberétől léphet életbe.
Az államé a felelősség
Az új, a köznevelés rendszerét szabályozó törvény kapcsán kiemelte: jelenleg túlszabályozottságban vergődik a közoktatás, ezért egy lazább keretszabályozást szeretnének, és nagyobb döntési lehetőséget adnának a szakemberek kezébe. Hoffmann Rózsa előadásában kiemelte: orvosolni kell azt a jelenséget, hogy a köznevelési rendszert eddig piacként értelmezték, szolgáltatásnak tekintették. "Mi közszolgálatnak tekintjük, amely az állam felelősségét hordja magán" - fogalmazott. Az államtitkár hangsúlyozta: állami kézbe kell venni a pedagógiai szolgáltatásokat, szakszolgáltatásokat is. Kitért arra is, hogy a szaktanácsadási rendszert szeretnék "feltámasztani".
A pedagógusoknak az állam közvetlenül fizetné a bérét
Hoffmann Rózsa az új közoktatási törvény koncepciójából kiemelte, hogy ezentúl a pedagógiai programokat, házirendet a tantestületek fogadnák el, és fenntartói jóváhagyásra nem lenne szükség. Ezek a jóváhagyások eddig rengeteg forrást vittek el a rendszerből - jegyezte meg, hozzátéve: azt szeretnék üzenni, hogy a pedagógusok szuverén szakemberek, akik döntéseiket felelősen hozzák meg. A pedagógus életpályamodellről szólva azt mondta, hogy az várhatóan 2013. szeptemberétől léphet életbe. Újraértelmezik, és újraszabályozzák a pedagógusok munkáját - fejtette ki, hangsúlyozva: szó sincs tízezernyi pedagógus elbocsátásáról, és a kötelezően letanítandó órák számát sem emelik. A pedagógusok bérét a jelenlegi tervek szerint 2013. januárjától az állam közvetlenül fizetné, és ez garantált bér lesz.
Az iskolaigazgatók új kinevezési rendszere
Az 2011-2012-es tanévtől már nem az önkormányzatok, hanem az oktatásért felelős miniszter fogja kinevezni az iskolaigazgatókat - jelentette be Hoffmann Rózsa hétfőn egy salgótarjáni évnyitón az origo.hu írása szerint. Mivel a jövőben az állam fogja működtetni és finanszírozni a közoktatást, így Hoffmann szerint "evidens joga lesz, hogy nagyobb szerepet kapjon az oktatási rendszerben." A miniszteri kinevezés az iskolaigazgatói pozíció megbecsülését is jelzi - mondta Hoffmann Rózsa. Az államtitkárság közoktatási koncepciója szerint az iskola fenntartója tesz majd javaslatot az igazgató személyére, és a döntést az államot képviselő illetékes kormányhivatalok hozzák majd meg.
"Nem gondolnám, hogy ez vissza tudja adni a poszt tekintélyét. Az iskolaigazgatók jelenleg a közoktatási rendszer legkiszolgáltatottabb munkavállalói" - mondta az origo.hu -nak az államtitkár bejelentésére reagálva Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Gallóné szerint egy iskolaigazgatónak mindenkinek eleget kell tennie, a szülőktől kezdve, a diákokon át a fenntartó önkormányzatokig, ez pedig nem egyszerű feladat, ezért nincs is nagy tolongás a posztokért. "Vannak népszerű iskolák, ahol négy-öt jelentkező is akad, de a kisebb, szegényebb iskolák vezetői helyére sokszor senki nem pályázik" - mondta Gallóné, aki szerint elképzelhető, hogy az igazgatók jogköreit is szűkíteni fogják.
"Nem népszerűek az igazgatói helyek, mert az iskola vezetője folyamatos küzdelemben van a fenntartó önkormányzatokkal az anyagiak miatt" - mondta Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke is. "A minisztériumi kinevezés miatt előfordulhat, hogy olyan igazgató kerül egy iskola élére, akit sem a szülők, sem a tantestület nem fogad el" - mondta.
MTI/Népszabadság/Origo
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- Egyre többet túlóráznak a pedagógusok, amit a statisztikák többlettanításnak neveznek 1 hónapja
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 1 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 2 hónapja
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 2 hónapja
- A 60 éves és annál idősebb főállású általános iskolai pedagógusok aránya 2 hónapja
- Elszámolhatták a pedagógusbéreket, a PDSZ szerint több pénz járna a tanároknak 2 hónapja
- Kétszeresére emelik a nemzetiségi pedagógus ösztöndíjakat 3 hónapja
- Bértáblák 2026 3 hónapja
- "Akár 0% béremelés is lehet" – ezért kongatnak vészharangot a pedagógusok 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?