kapubanner for mobile

Hónig kerül a Transelektro élére

Most már biztosra vehető, hogy a jelenlegi Malév-elnök, Hónig Péter kerül a Transelektro-csoport élére, aki Székely Péter elnöki posztját is átveszi. A kinevezéséhez még közgyűlési határozat szükséges.

Most már biztosra vehető, hogy a jelenlegi Malév-elnök, Hónig Péter lesz annak az újonnan létrehozandó Transelektro-cégnek a vezérigazgatója, amely kereszttulajdonlásokon keresztül a Transelektro-csoporthoz tartozó összes többi társaság fő tulajdonosává válik – írja a Világgazdaság.

Kinevezéséhez még közgyűlési határozat szükséges. Székely Péter – a vállalkozás többségi tulajdonosa – távozik a csoport elnöki posztjáról. Várhatóan az ő helyét is Hónig foglalja majd el, legalábbis a kedd este kapott felkérése erről szólt. Végleges döntés azonban még nem született.

Hónig a Transelektrónál elsőként a cégcsoport, valamint az állami és a magánbankok kapcsolatát kívánja tisztázni – mondta a jelölt a napilapnak. Attól nem tart, hogy a pénzintézetek a csoport rovására kívánnák saját pénzügyi érdekeiket érvényesíteni, miután azok jelezték: az érintett vállalatok eredményes működésében érdekeltek. Derűlátását arra is alapozza, hogy a mostanihoz hasonló helyzetbe került a Dunaferrnél, és ott is eredményesen együtt tudott dolgozni a társaságcsoportnak hitelező bankokkal.

A Transelektro bankjai kedden hozták létre azt a konzorciumot, amelyen keresztül egyként léphetnek fel a likviditási válságba került Transelektro-csoporttal kapcsolatos ügyekben. Az érdemi munka várhatóan csak február 15-e körül indul.

Mindezek ellenére a Világgazdaság szerint a csoport vezetése jelenleg szinte napról napra változik: egyes nemrég megszerzett pozícióikról Székely Péter fiai lemondtak, és várhatóan távozik Fekecs Béla, a Transelektro Energetikai és Környezetvédelmi Rt. pár hónapja kinevezett vezérigazgatója is. Már hónapok óta elhagyni készül a céget Jaczkó László, aki huzamosabb ideig volt a Ganz Transelektro Villamossági Rt. vezérigazgatója, majd annak elnöke lett, miután helyét Székely Balázs vette át.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek