Horváth Béla visszahívását javasolják a CIG Pannónia Életbiztosító éléről
Horváth Béla igazgatósági elnök visszahívását javasolják a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. igazgatóságából és az elnöki posztról a társaság április 18-ra összehívott évi rendes közgyűlésén - derül ki a biztosító közgyűlési előterjesztéseiből.
A részvényesi előterjesztés szerint Horváth Béla elévülhetetlen érdemeket szerzett a társaság alapításában és eddigi működésében, a megváltozott piaci körülmények és elvárások, a társaság további fejlődésének, versenyképességének biztosítása azonban szükségessé teszi a visszahívását. Az igazgatóságot a jelenlegi öt főről hét főre bővítenék, új tagnak Király Máriát, Mikó Gyulát és Horváth Gergely Domonkost javasolja a részvényesi előterjesztés.
Részvényesi indítvány érkezett Járai Zsigmond felügyelőbizottsági elnök visszahívására is. A részvényes a felügyelőbizottság éves jelentésére hivatkozik. A jelentés szerint a társaság költséggazdálkodása nem volt kellően takarékos, a menedzsment a piaci változásokra nem mindig tudott megfelelő választ adni, és működése során olyan szabálytalanságok is történtek, amelyek a vezetés nem kellően megalapozott és körültekintő döntéseinek következményei.
Az igazgatóság működéséről, gazdálkodásáról, intézkedéseiről a piaci viszonyokra való reagálásáról a felügyelőbizottságnak negyedévente, az elnöknek pedig hetente adott tájékoztatást, amely kiterjedt a társaság valamennyi lényeges döntésére. Évközben a döntésekkel kapcsolatban semmilyen kifogás nem merült fel, a felügyelőbizottság az igazgatósággal szembeni észrevételeit csak jóval a döntéseket követően fogalmazta meg, ezért indokolt a felügyelőbizottsági elnöki pozíciót ellátó személy visszahívása az előterjesztés szerint.
Az igazgatóság a felügyelőbizottsági tagok javadalmazásának csökkentését javasolja a közgyűlésnek. A testület tagjai és elnöke jelenleg ülésenként bruttó 240 ezer forint díjazásban részesülnek, amit 2013-tól ülésenként 200 ezer forintra mérsékelnének azzal, hogy a díjazásra jogosító ülések száma évente legfeljebb négy lehet.
Az igazgatóság azt javasolja, hogy a társasággal munkaviszonyban álló igazgatósági tagok továbbra se részesüljenek díjazásban, az elnököt is beleértve. A nem munkavállalói igazgatósági tagok (ilyen igazgatósági tagok eddig nem voltak) díja havi 150 ezer forint lenne a javaslat szerint. Az igazgatóság elnöke korábban évi 21 millió forint összegű díjazásban részesült.
Az audit bizottság tagjainak díjazását is mérsékelni kívánják, az eddigi ülésenkénti 240 ezer forintról ülésenként 100 ezer forintra, a díjazásra jogosító ülések száma legfeljebb négy alkalom lehet évente.
A biztosító auditált, magyar számviteli törvény szerinti beszámolóját 49,408 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 2,168 milliárd forint mérleg szerinti veszteséggel javasolja elfogadni az igazgatóság, a nemzetközi (IFRS) szabványok szerinti konszolidált beszámolót pedig 49,935 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 2,724 milliárd forint veszteséggel.
Az igazgatóság azt javasolja a részvényeseknek, hogy a társaság a 2012-es üzleti éve után ne fizessen osztalékot. Nem kerül sor a 2012. szeptember 24-i kamatozó részvénykibocsátásból származó 34,214 millió forint kamat kifizetésére sem, mivel az osztalékfizetés törvényi feltételei nem állnak fenn.
A CIG Pannónia Életbiztosító részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában kereskednek, a papírok záróára szerdán 217 forint volt, az elmúlt egy évben 180 és 439 forint között forogtak.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?