Horvátország: 5 százalékos leépítés az állami szférában
A horvát kormány csökkenti az állami kiadásokat, eladja kisebbségi állami tulajdonhányadait a cégekben, és több ezer állami alkalmazottat elbocsát - közölte Jadranka Kosor horvát miniszterelnök hétfőn egy sajtóértekezleten. Az intézkedésekre Horvátország közelgő európai uniós tagsága miatt van szükség.
Horvátország 2012-ben, vagy ekörül csatlakozik az Európai Unióhoz. A miniszterelnök szerint addig végre akarják hajtani az adó- és a nyugdíjrendszer reformját is.
A horvát bruttó hazai termék 5,8 százalékkal csökkent tavaly, és idén várhatóan szintén hanyatlik, miközben a munkanélküliség öt éve legmagasabb szintjén van.
Jadranka Kosor azt mondta, hogy a tervek szerint az állami alkalmazottak 5 százalékának, mintegy 8 ezer embernek mondanak fel, megszüntetik a karácsonyi jutalmakat, illetve számos más juttatást. A horvát kormányfő hozzátette: júniusig visszafizetik a cégekkel szemben felhalmozódott állami adósságot, és eladják az állami részesedést mindazokban a vállalatokban, ahol ez 25 százalék, vagy kisebb.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek