Hosszú lesz a háború a Hankook és a szakszervezetek között
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz érdekképviselet szerint a Hankook magyarországi gyárában el akarja lehetetleníteni a szakszervezetet, a cég ezzel szemben azt állítja, hogy maradéktalanul betartja a törvényi előírásokat - olvasható a Népszabadságban.
A VDSZ Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete ismét bírósághoz fordult: most a munkavédelmi képviselők megválasztásával kapcsolatos eljárás miatt. Azt állítják, hogy a vállalat jogellenesen korlátozni akarja a szakszervezet által felállított választási bizottság működését.
A Hankook érvei szerint azonban, már vannak munkavédelmi képviselők, így kizárólag ők jogosultak a november végén esedékes tisztújítás előkészítésére bizottságot felállítani. A szakszervezet titkára bírósági keresetében azt állítja: az illegitim másik választási bizottság még a munkavédelmi képviselők lehetséges számát is törvényellenesen állapította meg, ugyanis a kétezer főnél több munkavállalót foglalkoztató vállalkozásnál szerinte nem négy, hanem tizenhárom képviselőt kellene megválasztani.
További kifogásként emelte ki, hogy az október végi üzemi tanácsi választás előkészítése érdekében létrehozott bizottság gyakorlatilag a cég teljes területén megtiltotta a kampánytevékenységet. Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) - a gumigyáriakat is tömörítő szervezet - elnöke szerint ezzel a munkavállalói érdekképviseletet teljesen ellehetetlenítik. Hozzátette: a szakszervezet amúgy is alig tud jelölteket állítani, mert az emberek félnek, s legfeljebb függetlenként hajlandók indulni.
A háborúskodás különben hosszabb ideje folyik, legutóbb a Hankook rácalmási gyárában július közepén bekövetkezett halálos munkahelyi baleset kapcsán csapott össze a szakszervezet a cég vezetőivel.
Népszabadság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?