Húszmilliárd forintos térségi válságkezelő alapot hozott létre a kormány
Húszmilliárd forintos térségi válságkezelő alapot hozott létre döntésével a kormány, amely a munkanélküliségtől különösen veszélyeztetett térségekben a válságkezelést szolgálja - közölte Tukacs István, a gazdasági válságövezetek kezeléséért felelős kormánybiztos az MTI-vel csütörtökön Szombathelyen.
"A térségek nem földrajzi értelemben vannak lehatárolva, ott lesznek a válságkezelő alap forrásai felhasználva, ahol rövid időn belül tömeges elbocsátás jelentkezik" - mondta.
A kormánybiztos javaslatára a kormány dönt arról, hogy mely térséget nyilvánítják válságtérségnek, ezt követően pedig a helyi szereplők, az önkormányzatok, a munkaügyi központok, a gazdasági kamarák dolgoznak ki javaslatot arra, hogy miként történjen a reorganizáció.
A válságkezelő alapot a Regionális Operatív Programok (ROP) uniós forrásaiból erre a célra elkülönített pénzösszegből töltötték fel - tájékoztatott.
Tukacs István, miután Szombathelyen a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségének tagjaival találkozott, tájékoztatott arról is, hogy az Országos Foglalkoztatási Alap mintegy 6 milliárd forintos forrása, amelyből eddig a munkahelyek megtartását támogatták, kimerülőben van.
"Ezért további 10 milliárd forinttal indul egy, a munkaügyi központokon keresztül pályázható munkahely megtartó támogatás. Ezt egy uniós forrásokból finanszírozott 30 milliárd forintos program fogja követni, amely a csökkentett munkaidőt, és a csökkentett munkaidő melletti oktatást fogja preferálni" - hangoztatta.
Hozzáfűzte: a munkaügyi központos támogatás már pályázható a regionális munkaügyi központoknál, "a csökkentett munkaidős, oktatásos lehetőségről" pedig már megszületett a kormánydöntés, a hozzáférés módjáról várhatóan két héten belül tájékozódhatnak a vállalkozások.
"Úgy becsülöm, hogy a 10 milliárd forintos munkaügyi központos támogatás nagyjából tavasz végéig, nyár elejéig lesz elegendő, ezt követően nyílik majd meg a már említett 30 milliárd forintos uniós forrás, amelyből becslésem szerint a munkahelymegtartó támogatások az év végéig kezelhetőek lesznek" - fejtette ki az MTI kérdésére a kormánybiztos.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon