kapubanner for mobile

Húszmilliós sikerdíjat szavaztak meg a BKV vezetőjének

Többek között a metrófelújítás sikeres lebonyolításáért és a pénzügyi hiány szinten tartásáért Aba Botondnak, a BKV vezérének húszmillió forintos prémiumot állapított meg a tulajdonosi bizottság, értesült a Népszabadság.

A BKV-vezér számára előírt, és a testület szerint sikeresen teljesített prémiumfeladatok között szerepelt a 2-es metró felújításának előkészítése és levezénylése, az üzleti tervben meghatározott pénzügyi hiány szinten tartása, de jutalmat kap a BKV menetdíjbevétele után is, amelynek minden 25 millió forintja prémiuma öt százalékát teszi ki.

A fővárosi cégvezetők általában éves alapbérük másfélszeresét kaphatják meg prémiumként. A legnagyobb fizetéssel a gázművek, a vízművek és a csatornázási művek vezérigazgatói büszkélkedhetnek, őket követi a rangsorban a BKV, a Főtáv Rt. és a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. vezérigazgatója, csaknem bruttó félmilliós havi járandósággal.

A prémium összegén kívül a BKV első féléves beszámolóját is tárgyalták a városházán, amelyből kitűnik: a cég adósságai ez év végére elérhetik a 46 milliárd forintot. A nehéz anyagi helyzetben lévő BKV tarifái idén két lépcsőben drágultak, a cég fővárosi önkormányzattól ebben az esztendőben összesen hatmilliárd forintos támogatást kapott, írja a Népszabadság.


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek