kapubanner for mobile

IBM: megnyílt a budapesti pénzügyi központ

Az IBM számára Magyarország stratégiai jelentőségű, amit mutat az is, hogy a multinacionális számítástechnikai vállalat Budapesten hozta létre az egész világra kiterjedő nemzetközi pénzügyi szolgáltató központját - fejtette ki Hans Ulrich Maerki, a társaság európai, közel-keleti és afrikai régiójának elnöke - csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatóján.

IBM: megnyílt a budapesti pénzügyi központ 2003. június 12. FigyelőNet, MTI-Eco Az IBM számára Magyarország stratégiai jelentőségű, amit mutat az is, hogy a multinacionális számítástechnikai vállalat Budapesten hozta létre az egész világra kiterjedő nemzetközi pénzügyi szolgáltató központját - fejtette ki Hans Ulrich Maerki, a társaság európai, közel-keleti és afrikai régiójának elnöke - csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatóján.A pénzügyi központ hivatalos megnyitóján részt vett Kiss Péter kancelláriaminiszter is, aki kifejtette, hogy Magyarország nemcsak a földrajzi adottságai, hanem az itteni képzett munkaerő miatt is kiindulópont lehet a nemzetközi cégek számára, akkor ha új, például a balkáni térségben akarnak terjeszkedni. A kancelláriaminiszter elmondta, hogy Magyarország törekvései és az IMB fejlesztési szándékai egy irányba mutatnak. Hozzátette: az IBM segít annak a gazdasági kultúrának a megteremtésében, amely az ország fejlődését szolgálja.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek