kapubanner for mobile

Időseknek segítenek a közmunkások

Az év végén kezdik kiképezni azokat a közfoglalkoztatottakat, akik nyolcvan év felettieknek segítenek majd mindennapi tevékenységeikben. A program kitalálója Jeneiné Rubovszky Csilla idősügyi miniszteri biztos, V. kerületi alpolgármester - írja a Metropol.

A politikus a Belvárosi idősek között mérte fel az igényeket, akik közül négyszázan úgy nyilatkoztak, szívesen részt vennének a programban.

Volt aki sakkpartnernek, más pedikűrösnek vagy gyógytornász látogatásának örülne. A közmunkások felolvashatnak az idősekenek, elkísérhetik őket az orvosi rendelőbe, nyugdíjas klubba vagy bevásárolni. Kiszállíthatnak a számukra ételt vagy segíthetnek a takarításban.

A programba képzés után kerülhetnek a közfoglalkoztatottak - mondta a Metropolnak Jeneiné Rubovszky Csilla. Fényképes igazolvány és megbízólevél garantálja majd az idősek biztonságát, illetve ők maguk dönthetik el, kit fogadnak el segítőül.

Diákokat is bevonnak majd a programba. Kapóra jön az alkalom, mivel az érettségi előtt állóknak ötvenórás közösségi szolgálatot kell teljesíteniük, vagyis önkéntes munkát kell végezniük.

Az idősek számára ingyenes lesz a szolgáltatás. Már több település jelezte, hogy részt venne a programban. A végső döntés még a kormányra vár.

Metropol
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek