Így lehetne kiváltani a diplomához szükséges nyelvvizsgát
Több, zárószavazás előtt módosító indítványt nyújtott be Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter az új felsőoktatási törvényhez, így például az önköltséges hallgató számára valamennyi, állami ösztöndíjjal támogatott képzési formára biztosítanák az átsorolás lehetőségét.
Az Országgyűlés honlapján közzétett módosítás szerint ez a jog az egységes javaslat szerint úgy szabályozott, hogy az önköltséges hallgató csak az állami ösztöndíjas képzésre kérheti átsorolását, míg a magyar állami részösztöndíjasra nem. A módosító indítvány az önköltséges hallgatók átsorolási szabályozását ezért pontosítja.
Rögzítené a miniszter azt is, hogy az oklevél, illetve a bizonyítvány megszerzéséhez előírt általános nyelvvizsga-követelmény teljesítése helyett adott esetben a hallgatóknak a felsőoktatási intézmény által szervezett külön nyelvi vizsgát kell tenniük. Ez a rendelkezés azoknál lenne alkalmazható utoljára, akik a 2012/2013-as tanévben tesznek záróvizsgát. A módosítással lehetővé válna, hogy a hosszabb ideje záróvizsgázó, de az általános nyelvi követelményt nem teljesítő diákok az oklevelet megszerezhessék, ha külön nyelvi vizsgát tesznek.
Módosító javaslatot nyújtott be arról is, hogy kedvezménytörvény hatálya alá tartozó magyar állami részösztöndíjjal támogatott vagy önköltséges képzésben részt vevő hallgatók magyarországi tartózkodásukkal és tanulmányaikkal kapcsolatos költségeik részben vagy egészben történő megtérítését, külön jogszabály szerint, pályázat útján igényelhetik. Módosító javaslatot adott be az oktatási bizottság is, ebben rögzítenék: a kormány feladata meghatározni, hogy az egyes képzésekre milyen szintű érettségi vizsga a felvétel feltétele.
A javaslat értelmében alapképzésre és osztatlan képzésre történő felvétel feltétele az érettségi vizsga sikeres teljesítése, feltétele lehet meghatározott szintű nyelvtudás, valamint egészségügyi, szakmai, pályaalkalmassági vizsgálat.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?