Így vészeljük át az év első munkanapjait
Az év végi pihenés után az első néhány munkanap sokkoló hidegzuhanyként hathat. Nem könnyű a családi idill, a terített asztalok és a felhőtlen kikapcsolódás világából visszarázódni a szürke hétköznapokba és újra belekerülni a mókuskerékbe. Tippek a ráhangolódáshoz.
Nem tesz jót a munkakezdésnek, ha azonnal depresszióközeli állapotba lovaljuk bele magunkat. Inkább próbáljuk meg a pozitívumokat kiemelni. Ha más nincs, legalább azt, hogy van munkánk és nem a zsúfolt munkaügyi kirendeltségeken kell bogarásznunk a cégek hirdetéseit. Emellett vélhetően más is hathat ránk ösztönzőleg - ha szeretjük a szakmánkat, a feladatainkat, ha közel van a munkahely, és így nem kell órákat elfecsérelni az utazásra, ha jó a csapat és a képzések, tréningek, juttatások a cégnél színvonalasak, máris rengeteg okunk lehet az optimizmusra.
További ok a jókedvre: idén 9 hosszú hétvégének is örülhetnek a munkavállalók, így ezeket a szabadnapokat sem a rendelkezésre álló szabadságkeretből kell majd kiszakítani.
Átlendíthet a holtpontokon az ünnepnapok emlékezetesebb eseményeinek felemlegetése a kollégákkal. Ez hamar össze is kovácsolhatja az álmos társaságot, hiszen mindenkinek lehet a tarsolyában egy-két jó sztori a már-már közhelyesnek számító, de célt tévesztett ajándékokról vagy a rokonság egy nem túl közkedvelt tagjának viselt dolgairól - így hamar meg is van a közös hullámhossz. De vigyázat - a sztorizás hamar kétélű fegyverré válhat, amennyiben a munkavállaló nem válogatja meg gondosan a beszélgetés címzettjeit, sem a felidézett történeteket. Ugyanis ami itt elhangzik, az később alkalomadtán bármikor felhasználható ellenünk.
Ráadásul a fékevesztett szilveszteri mulatozás vagy épp a másnaposság kínszenvedéseinek taglalása, hangulatképei sem az iroda falai közé valók - utóbbiakat inkább munkahelyen kívüli magánbeszélgetésekben, bizalmas körben firtassuk. Bánjunk csínján az irodában tett, meggondolatlan újévi fogadalmakkal is-ezek ugyanis bármikor számonkérhetőek és be nem tartásukkal csak nevetségessé válik a fogadkozó.
A maximalizmus sem feltétlenül tesz jót az első napok hangulatának. A szabadságról visszatérve - még úgy is, hogy céges partnereink többsége szintén pihenéssel töltötte az elmúlt hetet - rengeteg olvasatlan e-mail vár, amelyet a lelkiismeretes munkavállalók azonnal igyekeznek is megválaszolni. Eszeveszetten kapkodni viszont nem érdemes, mert szétforgácsolja az erőnket már az év elején - és szerencsére nem is kell. Egyrészt, az év első napjaiban érkező üzenetek és a hozzájuk kapcsolódó ügyek általában nem tartoznak a halasztást nem tűrők közé. Másrészt érzékelhetően eredményesebbek is leszünk, ha higgadtan átgondolva a ránk váró ügyeket, nem csapongunk - mindezek helyett inkább fontossági sorrendet állítsunk fel.

Néhány humoros sztori az ünnepekből segíthet

Az azonnali pörgés helyett inkább priorizáljunk
A maximalizmus sem feltétlenül tesz jót az első napok hangulatának. A szabadságról visszatérve - még úgy is, hogy céges partnereink többsége szintén pihenéssel töltötte az elmúlt hetet - rengeteg olvasatlan e-mail vár, amelyet a lelkiismeretes munkavállalók azonnal igyekeznek is megválaszolni. Eszeveszetten kapkodni viszont nem érdemes, mert szétforgácsolja az erőnket már az év elején - és szerencsére nem is kell. Egyrészt, az év első napjaiban érkező üzenetek és a hozzájuk kapcsolódó ügyek általában nem tartoznak a halasztást nem tűrők közé. Másrészt érzékelhetően eredményesebbek is leszünk, ha higgadtan átgondolva a ránk váró ügyeket, nem csapongunk - mindezek helyett inkább fontossági sorrendet állítsunk fel.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?