kapubanner for mobile

Ilyen trükkökkel veszik el a nyugdíjasok pénzét

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A rendőrség több újfajta, idős emberek kifosztását megcélzó trükkös csalásra hívta fel a figyelmet a napokban - számolt be a Pénzcentrum.hu. A bűnözők elsősorban az idős, hiszékeny ebereket célozzák, és pillanatok alatt magukkal viszik áldozatuk megtakarított pénzét.

Telefonos cég munkatársának adta ki magát és a sértett készülékéért cserébe készpénzt ajánlott fel egy idős hölgynek. A gyanútlan asszony élt az idegen ajánlotta lehetőséggel. Amíg szobájában az adminisztrációs feladatokkal foglalta le magát, addig az ismeretlen kis időre magára hagyta, majd a nő készpénzével együtt sietősen távozott a nyugdíjas otthonából.

Egy másik történet szerint egy idős asszony otthonában két hölgy jelent meg, akik azt állították, ismerik a lányát, őt keresték, és ha már ott voltak, a mellékhelyiségbe is bekéredzkedtek. A sértett engedte, hogy a gyanúsítottak bemenjenek a lakásába. Nem sejtette, hogy pár perccel később az idegenek mellett spórolt pénzének és havi nyugdíjának is búcsút inthet. A rendőrök néhány nappal később elfogták a gyanúsítottakat.

Szinte naponta hallani arról, hogyan fosztottak ki lakásokat trükkös tolvajok. Főként az idősebbek az áldozatok, mivel jószívűek, hiszékenyek, gyakran egyedül élnek. A tolvajok éppen ezt használják ki, és különböző szolgáltatók, intézmények embereinek kiadva magukat pénzt, értéktárgyakat lopnak el tőlük. Bár az "adjon egy pohár vizet" és ehhez hasonló mondatokkal szemben már sokan "védettek", a csalók újabb és újabb módszereket találnak ki, hogy pénzhez jussanak.

Pénzcentrum.hu

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek