In-Management: szakértelem az üzleti ingatlanok piacán
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz ingatlanpiac egy meglehetősen nagy terület, különböző szegmensei pedig egészen változatos képet kölcsönöznek neki. Az üzleti célú ingatlanok a lakáspiac mellett talán eltörpülnek, de egy kifejezetten specifikus és fontos részét képezik az nagy összesnek. A piaci szereplők tapasztalata pedig ez esetben talán még fontosabb.

Az üzleti célú ingatlanok a piac egy különálló szegmensét képezik
Terítéken az üzleti ingatlanok
Az ingatlanpiac a gazdaságunk egy kifejezetten dinamikus szegmense. Ez egyrészt igaz a kínálatra, hiszen a vásárlásra vagy bérlésre elérhető opciók szinte óráról-órára változnak. Másrészt ez a dinamizmus az árak változásában is erősen megjelenik. Ahogy sok más szegmens, úgy az ingatlanok árszínvonala is nagyban függ a hazai és globális gazdasági helyzettől és trendektől is, továbbá a fizetőképes vásárlók arányától. Annyit azonban biztonsággal állíthatunk, hogy remek lehetőségeket tartogató szféra ez.
Az üzleti ingatlanok még ezen belül is egy külön kis szigetet képeznek. Tekintve, hogy ezekben jellemzően gazdasági és/vagy kereskedelmi tevékenység zajlik, a gazdasági körülményeknek és a befektetési kedvnek való kitettségük még nagyobb. Legyen szó akár irodákról, üzlethelyiségekről, raktárakról, nagyon sok minden múlik az aktuális tendenciákon. A kereslet azonban szinte folyamatosan magas, a kínálat pedig egységesen széles. Üzleti ingatlanok esetén pedig fokozottan igaz, hogy érdemes szakértő, komoly piaci tapasztalattal rendelkező céghez fordulnunk, mint amilyen az In-Management is.
Stabilitás a változó világban
Tekintve, hogy az üzleti célú ingatlanok sokkal inkább áldozatai lehetnek egy-egy gazdasági mélypontnak, stabil piaci szereplőt találni olykor meglehetősen nehéz. Az In-Management azonban kivételt képez ez alól, hiszen már évtizedek óta megvetette lábát az ilyen profilú ingatlanok világában. Portfóliójukban a legkülönbözőbb ingatlanok találhatók meg, rutinjuknak köszönhetően pedig ajánlataik is naprakészek. Ha aktuálisan elérhető bármilyen támogatási program az ilyen jellegű ingatlanokra, szinte biztos, hogy az In-Management kínálata specifikusan azokra alkalmas opciókat is felkínál majd.
Lefedettség szempontjából sem lehet panasza senkinek, hiszen a cég ingatlanai országszerte megtalálhatók. Honlapjukon akár térkép szerint is böngészhetjük az aktuálisan elérhető lehetőségeket. Tekintve, hogy hazánk gazdasága már sokkal kevésbé centralizált, mint eddig, abszolút érdekesek lehetnek a vidéki területen elérhető üzleti célú ingatlanok is. Az In-Management gyakorlatilag az ország minden jelentősebb pontján rendelkezik figyelemre érdemes opciókkal.

Az üzlethelyiségek jó lehetőségeket rejtenek a vállalkozók számára
Termék és szolgáltatás összhangja
Napjainkra egyre inkább elterjedt tendencia az, hogy a vásárló nem csupán terméket, hanem egyben szolgáltatást is vesz. Ez vonatkozhat akár szervizre, műszaki és szakmai támogatásra és még sorolhatnánk. Ahány terület, annyi extra lehetőség. Az üzleti ingatlanok területén a leginkább hasznosítható szolgáltatás a rutin, a szakértelem és a gördülékeny ügymenet. Az In-Management pedig természetesen ebben is a vásárlók rendelkezésére áll.
Az online böngészés során kiválasztott ingatlanokkal kapcsolatban bármikor kereshetjük a cég üzletkötőit, akiktől minden szükséges információt megkaphatunk. Az In-Management természetesen a vásárlás ügymenetes során sem engedi el kezünket, a kulcsátadásig lényegében mindenben segítségünkre lesz. Ezek a mára már természetesnek ható plusz szolgáltatások pedig lényegében minden akadályt elhárítanak az elől, hogy Ön is befektessen egy ilyen profilú ingatlanba.
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc