kapubanner for mobile

Ingyen dolgozik a British Airways főnöke egy hónapig

Nem veszi fel júliusi fizetését a rekord nagyságú veszteséget elszenvedett British Airways (BA) brit légitársaság vezérigazgatója, aki évente 735 ezer fontot (233 millió forint) keres.

Willie Walsh mellett ingyen dolgozik egy hónapig Keith Williams pénzügyi igazgató is, aki 444 ezer fontot visz haza évente.
A magánkézben lévő társaság első embere hangsúlyozta: bérének önkéntes kurtításával azt kívánja kifejezni, hogy átérzi a cég helyzetének súlyosságát. Walsh egyúttal felkérte a munkatársakat, hogy idén fizetés nélküli szabadságra menjenek, áll a BA pénteki közleményében.

A bevételt tekintve harmadik számú európai légitársaságnál az 1987-es privatizáció óta a legnagyobb veszteség keletkezett a márciussal zárult üzleti évben: 375 millió font adó után, az egy évvel korábbi 712 milliós nyereség helyett.

A BA nem fizet osztalékot, a vezérigazgató szerint "nem kérdés", hogy létszámcsökkentés lesz, és az üzleti stratégiát is módosítják: az olcsóbb, tömeges utaztatásra helyezik a hangsúlyt a korábbi üdvöske, a prémium kategória helyett, amely 13 százalékkal visszaesett.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek