kapubanner for mobile

Inkubációs központ épül Pócsmegyeren

A magyar-szlovák határ menti területek gazdasági versenyképességének növelése érdekében inkubációs központ épül Pócsmegyeren, amelynek alapkövét pénteken teszik le.

A tervek szerint az inkubátorház a határ mindkét oldalán a mikro-, kis- és középvállalkozások számára nyújt majd aktív szakmai segítséget, vállalkozói képzést, teljes körű és magas színvonalú üzletépítési tanácsadást, illetve infrastrukturális lehetőségeket – olvasható a közleményben. A projekt összesen 1,189 millió euróból valósul meg.

A központ a jövőben 40 vállalkozásnak biztosít bérelhető helyiséget, nyitott lesz a térségi és a Szlovákiából érkező, Magyarországon üzleti lehetőséget kereső vállalkozók számára.

A szlovák képviseleti irodán keresztül pedig a magyar vállalkozók is megkapnak minden üzleti információt, ismeretet ahhoz, hogy kereskedelmi kapcsolatokat létesítsenek szlovák vállalkozókkal.

Az inkubátorház építése várhatóan 2015 tavaszán fejeződik be – tájékoztat a közlemény.

A projekt a Pócsmegyer Község Önkormányzata, a BCE Innovációs Központ Nonprofit Kft. és az Olasz-Szlovák Kereskedelmi Kamara (Projekt Partnerek) közreműködésével, a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) 1,004 millió eurós forrásából valósul meg.
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, a NAV most videóval is segít

Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk

Így változhat a 3%-os hitel a külföldi magyaroknak

A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk

Hathavi fegyverpénz kapnak a MÁV-csoport biztonsági dolgozói

Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk