Ismertette a NAV a diákmunkásokra vonatkozó adószabályokat
A diákmunkával szerzett jövedelemre is érvényes a 25 év alatti fiatalok kedvezménye.
A nyári munkát vállaló diákok bejelentésére, adózására - a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével - ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra, és igénybe vehetik a 25 év alattiak kedvezményét is - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-nek küldött közleményben.
Ismertették, a diákok szülői engedéllyel 16 éves koruktól dolgozhatnak, de szünidőben már a 15 éves nappali tagozatos tanulók is vállalhatnak munkát. A munkavállaláshoz adóazonosító jelre van szükség, ezért ha a diák még nem rendelkezik vele vagy elvesztette az adókártyáját, akkor azt a NAV-nál tudja igényelni a 24T34-es nyomtatványon. A nyomtatvány legegyszerűbben az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással (ONYA) tölthető ki és küldhető be a NAV-hoz elektronikusan, akár okoseszközről is.
A munkavégzésről szóló megállapodás előtt célszerű a leendő munkáltatót ellenőrizni a NAV honlapján, az "Adatbázisok" rovatban, a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató cégeknél ugyanis kockázatos munkába állni. Kiemelték, a diákmunkával szerzett jövedelemre is érvényes a 25 év alatti fiatalok kedvezménye, miszerint havi 576 601 forintig nem kell személyi jövedelemadót fizetnie. Ez az adóalapból levonható kedvezmény 2024-ben havonta maximum 86 490 forint adómegtakarítást jelent. A kedvezmény érvényesítését a fiatalnak nem kell kérnie, azt a munkáltató, rendszeres bevételt juttató kifizető a jogosultsági hónapokban automatikusan figyelembe veszi, kivéve, ha a fiatal nyilatkozatban kéri a kedvezmény részleges vagy teljes mellőzését. A foglalkoztatónak az adóévi összes jövedelemről és a levont közterhekről igazolást kell kiállítania 2025. január 31-éig, amire a diáknak jövőre szüksége lesz a NAV által készített személyijövedelemadó-bevallási tervezet ellenőrzéséhez. Munkaviszony esetében ragaszkodni kell az írásban megkötött - alapbért, munkakört tartalmazó - munkaszerződéshez, amely 18 éves kor alatt csak a törvényes képviselő hozzájárulásával érvényes. A munkaviszony tartama, jellege és a munkavégzés helye nem kötelező tartalmi eleme a munkaszerződésnek, de jó ha szerepel benne.
A munkaviszony alapján létrejött biztosítási jogviszonyt a munkáltatónak be kell jelentenie a NAV-hoz - hívta fel a figyelmet az adóhatóság. A munkaszerződésben a felek megállapodhatnak havi, heti, napi vagy órabérben vagy teljesítménybérben is, a diáknak azonban meg kell kapnia a minimálbért, ami napi 8 órás foglalkoztatásnál havonta bruttó 266 800 forint - írják a közleményben. Hozzátették, ha a diákok egyszerűsített foglalkoztatás (alkalmi- vagy idénymunka) keretében dolgoznak, akkor ebben az esetben nem kötelező a szerződést írásba foglalni.
A diákok foglalkoztatásáról bővebb információ olvasható a 72. számú Információs füzetben - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV március végén 3 hete
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 3 hete
- Mitől lesz adóköteles egy külföldi telephely? 1 hónapja
- Mit jelent a vállalatok számára a NAV új ellenőrzési terve? 2 hónapja
- Versenytilalmi megállapodás: amit a HR-nek és a payrollnak kötelező tudnia 2 hónapja
- Figyelmeztet a NAV: hamarosan lejár a kata-bevallás határideje! 2 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV február végén 2 hónapja
- Ők adják a munkát a fiataloknak: itt vannak a legnagyobb iskolaszövetkezetek 2 hónapja
- Aki érti a fiatalokat, azé a jövő – minden, amit tudni érdemes a Pannon-Work kutatási összefoglalójában 3 hónapja
- Hogyan érvényesítsük az szja-kedvezményeket 2026-ban? - Érdemes időben nyilatkozni 3 hónapja
- NAV: könnyítésre számíthatnak az egyéni vállalkozók 3 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?