kapubanner for mobile

A diákmunka szabályairól jelent meg tájékoztató

A munkát vállaló diákok helyzete különleges, hiszen a tapasztalat és a jártasság hiánya miatt kiszolgáltatottabbak, mint a felnőttek. A nyár közeledtével fontos, hogy felhívják a figyelmet a diákok munkavégzésével kapcsolatos speciális szabályokra, ezért a korábbi évekhez hasonlóan a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) idén is közzétette a diákmunkára vonatkozó munkavédelmi és munkaügyi tájékoztatóját - közölte az NGM az MTI-vel kedden.

A diákmunka szabályairól jelent meg tájékoztató-
images

A Munka törvénykönyve szerint néhány speciális esettől eltekintve az vállalhat munkát, aki már elmúlt 16 éves. A szerződéskötéshez és a munkavégzéshez 18 éves kor alatt a szülő írásos hozzájárulása is szükséges. Az írásba foglalt munkaszerződésnek tartalmaznia kell az alapbért és a munkakört. A szerződés nem tartalmaz konkrétumot a munkaviszony időtartamáról, az határozatlan idejűnek minősül - közölték.

Egyszerűsített foglalkoztatás során a mezőgazdasági és turisztikai idénymunka esetében ugyanazzal a munkáltatóval legfeljebb évi 120 napra, alkalmi munka esetében legfeljebb 5 egymást követő napra, egy hónapon belül legfeljebb 15 napra, éves szinten pedig legfeljebb 90 napra létesíthető jogviszony. Ebben az esetben nem kötelező a munkaszerződés írásba foglalása, ugyanakkor azt a munkavállaló kérheti.

Közölték: nemcsak a szerződéskötéssel, hanem a munkavégzéssel kapcsolatban is vannak a fiatalokra vonatkozó speciális szabályok. A napi munkaidejük legfeljebb 8 óra lehet, 16 éves kor alatt pedig 6 óra. Éjszakai munkát nem végezhetnek, és részükre rendkívüli munkaidő sem rendelhető el.

A nyáron dolgozó diákokra ugyanúgy érvényes a minimálbér és a garantált bérminimum. Amennyiben napi 8 órát dolgozik egy diák, úgy havonta legalább bruttó 266 800 forint illeti meg, ami középfokú végzettséget vagy szakképesítést igénylő munka esetében legalább 326 000 forint. Ezek az összeghatárok az egyszerűsített foglalkoztatás esetében nem érvényesek.

A munkáltatónak oktatás keretében kell gondoskodnia arról, hogy a diák rendelkezzen a biztonságos munkavégzéshez szükséges elméleti és gyakorlati ismeretekkel. A munkavégzés nem veszélyeztetheti a fiatalok egészségét, testi épségét és egészséges fejlődését, ezért a munkavédelmi oktatás tartalmának és minőségének különösen nagy jelentősége van a jellemzően kevés tapasztalattal rendelkező diák munkavállalók esetében.

A munkavállaló fiatalok részére a veszélyek, káresetek elkerülése érdekében védőeszközöket kell biztosítani, mivel esetenként a kockázatfelismerő képesség, a munkavédelmi tudatosság és a tapasztalat hiánya okoz baleseteket. A diákok munkavégzésére vonatkozó részletes tájékoztatók a foglalkoztatási portálon olvashatók - közölte az NGM.

Elstartolt a nyári diákmunka-szezon: ennyit kereshetnek a fiatalok

fotó: freepik

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezért esik szét a figyelmünk a munkahelyen – magyar kutatás az okostelefon-függőségről

Nem a személyiségünk, és nem is önmagában a telefon a hibás. Egy friss magyar kutatás szerint a gyenge önkontroll és a kimaradástól való félelem... Teljes cikk

Folytatódik a Kortárs segítők program a szakképzésben

A sikeresen lezárult felkészítő szakaszt követően folytatódik a Kortárs segítők program, amelyben diák mentortársak erősítik a szakképzésben a... Teljes cikk

Diákmunka: ennyivel magasabb a szezonális munkák órabére, mint az állandó fix munkáké

Az év végére jelentősen megugrik a szezonális munkaerő-kereslet, a Mind-Diák Szövetkezet adatai alapján az eseti, szezonális munkák díjazása... Teljes cikk