Ismét keresik az év menedzsereit
A Menedzserszövetség idén is meghirdeti pályázatait a védjegyoltalom alá helyezett "Az év menedzser” és "Az év fiatal menedzsere" címmel.
A szövetség tájékoztatása szerint a pályázaton közvetlenül vagy közvetetten - mások általi előterjesztés, ajánlás alapján - azon magyar menedzserek, vállalatvezetők, non-profit szervezetek és a közszféra intézményeinek felsővezetői vehetnek részt, akiknek meghatározó szerepük van vállalatuk, vállalkozásuk irányításában és sikereiben, valamint az elmúlt időszakban kimagasló vezetői teljesítményt nyújtottak.
A díjat a Menedzserszövetség elnökségének tagjaiból, valamint korábbi díjazottakból álló zsűri ítéli oda. A díjak ünnepélyes átadására a 2016. február 20-án megrendezendő XXII. Menedzserbál és Díjátadó Gálán kerül sor.
Pályázat leadási határideje: 2016. január 20.
A részletes pályázati leírás a Menedzserszövetség honlapján letölthető.
Bővebb információ kérhető a Szövetség főtitkárától az alábbi elérhetőségen:
Email: [email protected]
A díjat a Menedzserszövetség elnökségének tagjaiból, valamint korábbi díjazottakból álló zsűri ítéli oda. A díjak ünnepélyes átadására a 2016. február 20-án megrendezendő XXII. Menedzserbál és Díjátadó Gálán kerül sor.
Pályázat leadási határideje: 2016. január 20.
A részletes pályázati leírás a Menedzserszövetség honlapján letölthető.
Bővebb információ kérhető a Szövetség főtitkárától az alábbi elérhetőségen:
Email: [email protected]
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?