Ismét sztrájkolnak az Alitáliánál, 250 járatot töröltek
Hétfőn is sztrájkok voltak az Alitalia olasz légitársaságnál, legkevesebb két és félszáz járat törlését jelezte a római repülőtér információs szolgálata, a Telenews hétfőn délben. Ekkor már 86 induló, köztük 21 nemzetközi járat és 95 érkező, köztük 25 nemzetközi lemondását jelenthette a szolgálat.
Vasárnap még úgy nézett ki, hogy hétfőn nem folytatódik a múlt héten több napig zajló sztrájksorozat, mert a légitársaság szakszervezete a szerdára tervezett kormánytanácskozásig szüntet rendelt el az akcióban. A hírek szerint azonban a szakszervezet felhívása nem volt "meggyőző" az Alitalia személyzete számára. A múlt héten kiújult sztrájkok miatt már félezer közelében van már a nem indított és fogadott járatok száma.
Roberto Maroni olasz szociálisügyi miniszter hétfőn már azt ecsetelte, hogy az Alitalia csődbe rohan a sztrájkoktól és ezért a szakszervezetek viselik majd a felelősséget. Számítások szerint egy sztrájknap 20 millió euró körüli összeggel növeli a társaság kiadásait.
Az Alitalia vasárnap mintegy 120 járatát törölte a földi személyzet részleges munkabeszüntetése miatt, miközben a szakszervezetek beleegyeztek abba, hogy elhalasztják a hétfőre meghirdetett általános sztrájkot.
A szakszervezeti vezetők vasárnap azt követően határoztak, hogy nem tartják meg a hétfőre tervezett 24 órás sztrájkot, miután ígéretet kaptak: szerdán fogadja őket a kormány több illetékese, akikkel megtárgyalják az Alitalia tervezett szerkezetátalakítását, ami egyebek között létszámleépítéssel jár. Elsősorban ez utóbbi kényszerlépésekkel kapcsolatosak az újabb munkabeszüntetések. Eközben már második napja tartott a földi személyzet egy részének a munkabeszüntetése, ami miatt szombaton az Alitalia 66 járatot törölt.
Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök hétfőn arról beszélt, hogy nehéz feladatnak látszik az Alitalia privatizálása, mert kormánykoalíciójában sokan ellenzik. Tavaly novemberben egymilliárd eurós tőkeemeléssel sikerült az állami részesedést 49,9 százalékra csökkenteni, de még mindig nagy a kormányzat súlya - a máskülönben veszteséget halmozó - társaságban. Ha kevesebb sztrájkra kerülne sor az Alitáliánál, akkor jobb lenne a társaság helyzete - tette hozzá.
MTI/Menedzsment Fórum

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?