kapubanner for mobile

Japán vezérműtengely Ercsiből

Évi 500 ezer gömbcsukló mellett a Fiatnak 500 ezer, a Daimlernek pedig 600 ezer vezérműtengely gyártására rendezkedik be a Musashi Magyarország. Új termékük lett a lengőkar.

Sikeres évet zár idén a japán központú multinacionális cég, a Musashi Magyarország. Novemberi árbevételük meghaladta a 24 millió eurót, az év végéig pedig túllépik a 27 milliót. A sikert jó részt annak köszönhetik, hogy dinamikusan fejlesztett a japán autóalkatrész-gyártó világcég Magyarországon. A terveknek megfelelően Ercsiben augusztusra elkészült az új üzemcsarnok, amelyben raktárterületek kaptak helyet. A jelentős létszámbővülés miatt szociális helyiségeket, öltözőket, zuhanyzókat is az új épületszárnyban alakítottak ki. Míg az év elején, 140-en dolgoztak a gyárban, jelenlegi létszámuk eléri a 300-at. Az ercsi gyár területén az üzemépületek 3 ezer négyzetméterrel bővültek és a beépített terület nagysága mostanra meghaladja a 10 ezer négyzetmétert. A beruházás költsége meghaladta a 11 millió Eurót. Az új gépsorok 6,9 millió euróba kerültek. Az új gyártósor azért volt nélkülözhetetlen, mert a Musashi magyarországi gyárának így évi 500 ezer gömbcsukló gyártására lett kapacitása, s a Fiatnak ugyancsak 500 ezer vezérműtengelyt, a Daimlernek pedig 600 ezret képesek termelni. Új termékük lett a lengőkar, amiből 500 ezer darabot képesek az Audinak gyártani.

A három évvel ezelőtt, Ercsibe települt vállalatnál a sorozatgyártás 2002-ben kezdődött. A félmillió darab teljesítményű gyártósoron másfél éve indult a gyártás. Az Ercsiben gyártott Musashi alkatrészék megtalálhatók a lengyel Fiatban, a Hondában, a Rover, a LandRover, Audi és a General Motors autóiban is.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek