Járulékkedvezménnyel menti meg a kormány a munkahelyeket
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA pénzügyi válság elmúlt, de most kezdődik a neheze, a vállalkozások és a munkanélküliek válsága - jelentette ki Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter pénteken Tégláson egy lakossági fórumon.
Bajnai Gordon gazdasági miniszter szerint a jövő év mindenképpen nehéz lesz, de elképzelhető, hogy másfél év is eltelik addig, amíg növekedhet a gazdaság. Bajnai Gordon kifejtette: a gazdasági válság elsősorban a pénz, a hitelek elapadásában, a piacok beszűkülésében, valamint a munkahelyek megszűnésében nyilvánul meg. Ezért szerinte olyan program kell, ami e három tényezőt gyorsan kezeli.
A gazdasági miniszter megítélése szerint, ha a hitelbiztosítás, a munkahelyteremtés, a piacvédelem területén sikerül előrelépni, akkor csökken a válság hatása, s harmonikusabb környezetben működhet a gazdaság. Úgy vélte, hogy Magyarországnak szüksége van az adócsökkentésre, de erre csak akkor kerülhet sor, ha azt a stabilitás megengedi. Arra, hogy érezhetően csökkenjenek az adók, várhatóan csak 2010-ben lesz érdemi esély - tette hozzá.
A konkrétumokról szólva elmondta: a mikrohitel program keretében a kis- és középvállalkozások 10 millió forintot kaphatnak 10 évre, két év türelmi idővel. Garanciát adnak a kamatra is, ami nem haladhatja meg a jegybanki alapkamatot. Bejelentette azt is: kezdeményezték az Európai Uniónál, hogy oldják fel azt a tilalmat, ami a mezőgazdasági termelőkre vonatkozik, vagyis ők is megkaphassák ezt a mikrohitelt.
Bajnai Gordon közlése szerint a hitelgarancia program keretében 100 millió forint hitelig, a hitelösszeg 80 százalékát a kormány garantálja. Ez a hitel már ma is elérhető, de elindítanak egy kamattámogatási programot is, amely remélhetőleg januártól 3 százalékos hitelkamat-csökkentést jelent.
A munkahelyekről szólva megjegyezte: az elmúlt hetek statisztikai adatai szerint jelenleg hetente 1500-2000 munkahely szűnik meg Magyarországon. A munkaerő-megtartó intézkedések közül kiemelte, hogy januártól az 5-50 fő között foglalkoztató kis- és középvállalkozások új munkaerő felvétele esetén egy éven keresztül a kormány fizeti az alkalmazott összes járulékköltségét, további öt munkaerő járulékából pedig 10 százalékot átvállalnak. Ugyancsak januártól lesz elérhető az úgynevezett regionális válságkezelő program. Ez azt jelenti, hogy ahol 100-200 embert elbocsátanának, azt a térséget a kormány egyfajta "katasztrófa sújtotta övezetté" nyilvánítja, s azonnal pénzzel, szervezéssel, célzott támogatással kedvezményekkel nyújt segítséget.
Elmondta azt is, hogy egyszerűsítik a pályázati rendszert: a korábbi 20 milliós határt 50 millió forintra emelik, s ezt az összeget 3-4 hét alatt megkaphatják az érintettek. A leghátrányosabb térségekben 70 százalékos lesz a támogatás mértéke a fejlesztéseknél - jegyezte meg. Gráf József földművelésügyi miniszterre hivatkozva azt is elmondta, hogy az elkövetkező két évben több mint 400 milliárd forint támogatást nyújtanak mezőgazdasági vállalkozásoknak.
A piacteremtésről szólva kifejtette: az exportra termelő 2300 kis- és középvállalkozás közül a 30 millió forintnál többet exportáló vállalatoknak különböző formákban segítik a külpiacra jutást, így támogatják egyebek mellett a vásárokon való megjelenést. A belföldön értékesítő cégeknek kétezer milliárd forintos beruházási programot állítottak össze, amelyből ezermilliárd forint az építőipari ágazatnak jut - közölte Bajnai Gordon.

Mikrohitel mindenkinek

Katasztrófa sújtotta övezetek

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?