Javult az adómorál a vagyonosodási vizsgálatok által?
Javult az adómorál a vagyonosodási vizsgálatoknak köszönhetően - írja hétfői számában a Napi Gazdaság az APEH szaklapjában megjelent elemzés nyomán, amely szerint legalább is nőtt a hatmillió forint feletti összevont jövedelmet vallók köre, miközben a minimálbéreseké látványosan csökkent.
Utóbbiak száma a tavalyelőtti 583 ezer főről 2008-ra 364 ezerre esett, míg az előbbiek táborát tavaly már 162,5 ezren alkották a 2007-es 139 ezer után. Nyilvánvaló, hogy a hatmilliós küszöböt egy részük nem azért lépte át, mert a korábban elcsalt bevételeit most bevallotta, hanem egyszerűen azért, mert belecsúszott a körbe, írja a Napi Gazdaság.
Az összevont adóalap mellett az elkülönülten adózó jövedelmek esetében láthatók az adófizetési hajlandóság javulására utaló jelek. Annak ellenére, hogy összességében csökkent az ilyen típusú jövedelem a 2007-eshez képest - ennek oka a tavaly ősszel beköszöntött válság lehet -, egyes területeken mégis emelkedés volt tapasztalható. Ebbe a kategóriába tartozik az ingatlan bérbeadása, amely 69,8 milliárd forint után tavaly 74,2 milliárdos jövedelmet mutatott. Szintén emelkedés tapasztalható a vállalkozásból kivont jövedelmek esetében, itt 13,4 milliárd helyett 20,5 milliárd forint keletkezett, adja hírül a lap.
A vagyonosodási vizsgálatok az idén sem állnak le, és az is elképzelhető, hogy alaposabb revízióra készülhetünk.
Napi Gazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?