Jelentősen bővíti magyar dolgozóinak létszámát az Elcoteq
A folyamatosan növekvő megrendelések miatt két pécsi gyárában több mint 650 dolgozóval bővíti a foglalkoztatottak számát az Elcoteq Magyarország Kft. - számolt be a Napi Gazdaság.
Az Elcoteq elsősorban mobiltelefon-gyártó partnereitől kapott ismét jelentős volumenű megrendelést. A létszámbővítés során a cégnek mintegy félezer, a gyártósorokon dolgozó betanított munkásra, több mint száz szakképzett technikusra és elektroműszerészre, valamint nagyjából ötven felsőfokú végzettségű dolgozóra lesz szüksége. A társaság korábbi bejelentése szerint 2008 közepéig mintegy 54 millió euró (több mint 13,7 milliárd forint) értékű beruházást valósítanak meg dél-magyarországi gyárakban.
A finn Elcoteq magyar cége egyre jelentősebb szerepet tölt be a vállalatcsoporton belül, a rendelésállomány emelkedése miatt tavaly már 870 dolgozóval növelte a foglalkoztatottak számát a pécsi üzemekben. A most bejelentett létszámbővítést követően a két pécsi Elcoteq-üzemnek több mint 6 ezer dolgozója lesz - írja a Napi Gazdaság.
Kapcsolódó anyagok:
A cégek is profitálnak Pécs sikeréből
Budapestre helyezi központját az Elcoteq
Elcoteq régiós központ költözik Budapestre
A finn Elcoteq magyar cége egyre jelentősebb szerepet tölt be a vállalatcsoporton belül, a rendelésállomány emelkedése miatt tavaly már 870 dolgozóval növelte a foglalkoztatottak számát a pécsi üzemekben. A most bejelentett létszámbővítést követően a két pécsi Elcoteq-üzemnek több mint 6 ezer dolgozója lesz - írja a Napi Gazdaság.
Kapcsolódó anyagok:
A cégek is profitálnak Pécs sikeréből
Budapestre helyezi központját az Elcoteq
Elcoteq régiós központ költözik Budapestre
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?