Jó motiváció: magasabb nyugdíjkorhatár, magasabb összeg
Többen vállalnának későbbi nyugdíjba vonulást a fejlett ipari államokban, ha ennek fejében biztosabb és nagyobb összegű ellátásra számíthatnának - áll egy felmérésben, melyet a Világgazdaság idéz.
A felmérés szerint, melyet a Financial Times végeztetett el egy közvélemény-kutató intézettel, az Egyesült Államokban, Olaszországban és Franciaországban már 50 százalék felett van azok aránya, akik azt állítják, hogy az egy évvel ezelőttihez képest is fokozódott a félelmük az időskori ellátás meglétét és várható összegét illetően.
Amerikában, továbbá Nagy-Britanniában és Németországban is túlsúlyba kerültek azok, akik előnyben részesítik a biztos nyugdíjbefektetéseket a kockázatosabb, de nagyobb hozamot ígérő kihelyezésekkel szemben.
Nagy-Britanniában a mostani 65 éves korhatár három évvel történő megemelése van napirenden, amit a megkérdezettek 61 százaléka támogatna, ha ennek nyomán nagyobb és biztosabb lenne az ellátás, velük szemben csak egy 13 százaléknyi hányad tanúsított határozott ellenállást, írja a lap.
Az Egyesült Államokban már a megkérdezettek kétharmada értene egyet a munkával töltött, aktív életszakasz meghosszabbításával.
Magyarországon idén döntöttek a nyugdíjkorhatár hosszú távú, 62-ről 65-re emeléséről.
Világgazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?