Jobb munkavállalókká válnak a siketek és a nagyothallók
Több mint félmilliárd forintot fordít a kormány a jelnyelvi tolmácsszolgálatok fejlesztésére. A jelnyelvi tolmácsot könnyebb lesz elérni, a munkaadókkal is beszélni tudnak majd a munkahelyeken, így a siketek és nagyothallók jobb munkavállalók lehetnek.
Hangsúlyozta: az idei költségvetésben 40 milliárd forintot különítettek el erre a célra, az Új Széchenyi Tervben pedig az ugyancsak erre a célra fordítható összeg meghaladja a 21 milliárd forintot. Fontos az is, hogy a fogyatékos emberek "szükségleteinek megfelelően" részesüljenek támogatásokban, így például a jelnyelvi tolmácsszolgálatok fejlesztésére 540 millió forint fordítható.
Kósa Ádám(Fidesz) európai parlamenti képviselő a jelnyelvi tolmácsszolgálatok fejlesztésével kapcsolatban kifejtette: a hallássérültek közössége több mint öt éve várt olyan tolmácsolási módszerre, amely könnyebbé, gyorsabbá és hatékonyabbá teszi a kommunikációt. A tolmácsszolgálat 2003-ban indult Magyarországon, de eddig csak olyan formában volt elérhető, hogy a jelnyelvi tolmácsnak személyesen jelen kellett lennie a siket vagy nagyothalló ember mellett, a projektnek köszönhetően azonban ez megváltozhat.
A képviselő elmondta: a siket és nagyothalló embereknek egy úgynevezett VRS/VRI tolmácsszolgáltatás épül ki, amelynek segítségével a jelnyelvi tolmács vagy szöveges operátor távoli közreműködésével akadálymentessé válik a kommunikáció. Ennek a tolmácsolási technikának két típusát dolgozzák ki: az egyik például, amikor az ügyfél telefonos hívást kezdeményez és azt akadálymentesítik, azaz a nagyothalló ügyfél telefonon intézheti ügyeit egy tolmács segítségével. A másik lehetőség, amikor a nagyothalló vagy siket és a halló ember személyesen vannak jelen, és az akadálymentesítés a távolban lévő jelnyelvi tolmács vagy szöveges operátor segítségével történik.
A mostani rendszerben a jelnyelvi tolmácsnak sokat kell utaznia, ami a munkaidejének mintegy harminc százalékát teszi ki. Öt éve várnak ennek a rendszernek a kiépülésére, amely az Egyesült Államokban már húsz éve működik. A tolmács könnyebb elérésével a munkaadókkal is beszélni tudnak majd a munkahelyeken, így a siketek és nagyothallók jobb munkavállalók lehetnek - tette hozzá Kósa Ádám.
A jelnyelvi tolmácsszolgálatok fejlesztéséről a sajtótájékoztatón kiosztott tájékoztató szerint a projekt segítségével kialakulhatnak az országos jelnyelvi video-tolmácsszolgáltatás rendszerének műszaki, informatikai és logisztikai feltételei, és a hallássérült emberek az ország minden pontján azonos színvonalú kommunikációs szolgáltatásokhoz jutnak. Mindemellett költséghatékonyabban lehet majd a tolmácsszolgálatot fenntartani, a közszolgáltatások akadálymentes elérésének lehetősége pedig megsokszorozódik, ugyanis az nem lesz helyhez kötött.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Skillsoft friss jelentése szerint az AI-val kapcsolatos készségfejlesztési programok népszerűsége egy év alatt közel tízszeresére nőtt, jelezve a... Teljes cikk
Egy friss összegzés rávilágít a munkaerőpiac legújabb trendjeire és kihívásaira, különös tekintettel a friss diplomások helyzetére és a... Teljes cikk
A PwC legfrissebb kutatása rámutat, hogy a munkavállalók széles körét érintő pénzügyi stressz drámai mértékben rontja a termelékenységet és az... Teljes cikk
- Visszatérhetnek a külföldön dolgozó magyarok? 5 napja
- Bejelentették az új kormány hét miniszterét 6 napja
- Homokra épült reformok és a lobbitevékenység csapdája – munkajog 2026 1 hete
- Szankcionálna munkáltatóként? Így tegye jogszerűen 2 hete
- Állami karrierek újraírva: szakemberekkel épül a Tisza-kormány 2 hete
- Valami megváltozott: miért nem élvezzük már a munkát? 2 hete
- "Távozzanak!" – vezetőcseréket sürgetett Magyar Péter győzelmi beszédében 2 hete
- Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt 3 hete
- Női felsővezetők a roma esélyegyenlőségért 3 hete
- Tényleg a 72 órás munkahét a megoldás? Egy orosz milliárdos szerint igen 4 hete
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 4 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?