Jogbizonytalanság az új áfatörvény körül
Jogbizonytalanságot okoz az új áfatörvény néhány passzusa a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete szerint. Többek között nem világos, hogy mi a következménye a 15 napon túl kibocsátott számla befogadásának, vagy hogy készpénzes fizetéskor milyen feltételekkel állítható ki egyszerűsített számla áfaalany vevő számára - írja a Világgazdaság.
Az utóbbi hetekben komoly vitákat kavart a jogszabály azon passzusa is, amely bizonyos tevékenységek esetében fordított áfafizetést vezet be. Bár azóta született egy APEH-iránymutatás is, még mindig bőven vannak olyan szolgáltatások, amelyeknél kérdéses, hogy az adót az értékesítő vagy a vevő fizeti-e be.
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) a múlt héten tizenegy, az új szabályozással kapcsolatos aggályát juttatta el a pénzügyi tárcához, és a szervezet csütörtöki ülésén az ezek alapján készülő alkotmánybírósági keresetet vitatják meg.
Ennek beadásával azonban még várnak, február 11-én ugyanis a könyvelők a pézügyi tárcánál egyeztetnek a kérdéses pontokról. A benyújtás azon múlik, hogy a tárcánál végül születik-e érdemi döntés. A Pénzügyminisztériumban megerősítették az egyeztetések tényét, és azt is hozzátették, hogy több szervezettel is megbeszélések folynak az új áfatörvénnyel kapcsolatosan.
A könyvelők a tevékenységek besorolása körüli vitákat a fő- és mellékszolgáltatásokkal kapcsolatos, már létező uniós bírósági gyakorlattal javasolják orvosolni, véleményük szerint ugyanakkor az sem előnyös, hogy a magyar jogszabály fordított adózásról szóló passzusa jelentősen különbözik az uniós irányelv szövegétől - írja Világgazdaság.
További dilemma, hogy pontosan milyen eseteket ír le a törvény akkor, amikor arról beszél: a fordított adózás alá az az adóalany nem vonható be, akitől az adó nem követelhető. Nem világos az sem, hogy pontosan mikor "kevésbé terhes" az új áfatörvény ugyanazon ügyletek tekintetében.
Ez pedig nem lényegtelen eleme a jogszabálynak, ha ugyanis az új törvény minden fél tekintetében kedvezőbben ítél meg egy ügyletet, az adót az új szabályok szerint is meg lehet állapítani, ehhez azonban február 15-ig nyilatkozatot kell benyújtani az adóhatóságnak.
Világgazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?