Jogellenesnek tartja a sztrájkot a péti vegyigyár vezetése
Tart a sztrájk a péti Nitrogénművek Rt. ammónia-üzemében, a cégvezetés viszont bírósághoz fordult, mert jogellenesnek tartja a munkabeszüntetést.
A sztrájkbizottsággal szerda este ült le először tárgyalni Bige László nagyvállalkozó, a cég tulajdonosa, ám a megbeszélés nem hozott eredményt - mondta Falusi Sándor, a vegyigyár Összefogás Szakszervezetének elnöke, a sztrájkbizottság vezetője.
A szakszervezeti elnök elmondta: Bige László a sztrájkot jogszerűtlennek tartja, s közölte velük, hogy a cégvezetés bírósághoz fordult a munkabeszüntetés jogtalanságának kimondása miatt. A szakszervezeti elnök elmondása szerint a cégtulajdonos közölte, hogy ha a bíróság a sztrájkot jogtalannak ítéli, akkor a kárt is a dolgozókra hárítja. Falusi Sándor megítélése szerint a cégtulajdonos és a menedzsment "láthatóan időhúzásra játszik". Megjegyezte ugyanakkor, hogy az érdekvédelmi szervezet meg van győződve a sztrájk jogosságáról, mert minden tekintetben a törvényben előírtaknak megfelelően cselekedtek.
A sztrájkbizottság vezetője elmondta: a tulajdonos a szerda esti tárgyaláson azt kérte, hogy a bírósági döntés meghozataláig függesszék fel a sztrájkot, azonban a dolgozók egyelőre annak a folytatása mellett döntöttek. A bíróság öt napon belül hozza meg a határozatát a sztrájkkal kapcsolatban - tette hozzá a szakszervezeti elnök.
Falusi Sándor emlékeztetett arra, hogy kedden azért léptek sztrájkba az ammónia-üzemben, mert a munkáltató még csak tárgyalni sem volt hajlandó a béremelési javaslataikról, elzárkózott a kollektív munkaügyi vitától, sőt a törvény szerint kötelező hétnapos egyeztetéstől is. Hangsúlyozta: a vezérigazgató írásban közölte a szakszervezettel az álláspontját, miszerint nem kíván bérkérdésben munkaügyi vitát folytatni, s csupán 6,5 százalékos béremelés jöhet szóba. Az is csak úgy, hogy ebből négy százalékot biztosít kötelezően, 2,5 százalékot pedig az általa helyesnek tartott szempontok szerint osztana fel - tájékoztatott a péti szakszervezeti vezető. Falusi Sándor rámutatott: a dolgozók viszont 13 százalékos béremelést tudnának csak elfogadni, továbbá a távolléti díjnak a jelenleginél kedvezőbb - emeltebb összegű - elszámolását.
A Nitrogénművek Rt.-nél a kialakult helyzetről a cég vezetői változatlanul nem kívántak nyilatkozni.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?