Jogszerű volt a decemberi sztrájk Ferihegyen
A Fővárosi Bíróság jogerős ítélete egy tavaly december óta húzódó jogvita végére tett pontot: jogszerű volt a Budapest Airport dolgozóinak sztrájkja, amit az egyoldalúan megszüntetett kollektív szerződés, a munkaerőhiány és túlfoglalkoztatás, a fizetéscsökkentések, a munkahelyi megfélemlítés miatt kezdtek a szakszervezetek. A döntés nyomán hamarosan ítélet születhet a sztrájktörők ügyében is - tudatta közleményében a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet.
A munkabeszüntetés hivatalosan nem ért véget Ferihegyen. A szakszervezetek december 23-án felfüggesztették a sztrájkot. Azért döntöttek így, hogy az ünnepek alatt utazni akaró utasokat ne hátráltassák, hogy előmozdítsák a tárgyalásos folyamatot, és hogy legyen idő a bíróság elé terjesztett jogi viták többségének lezárására.
Ez utóbbi azért különösen fontos, mert a görög és magyar sztrájktörők alkalmazásával - a LESZ álláspontja szerint - a Budapest Airport korábban elképzelhetetlen módon sértette meg a dolgozók sztrájkhoz fűződő alkotmányos jogát, és több, hazánk által elfogadott nemzetközi egyezményt is.
A mostani döntés lehetőséget teremt a sztrájktörők ügyében indult per folytatására is. Előbb ugyanis a munkabeszüntetés jogszerűségéről kellett dönteni, hogy a leállást választó dolgozók helyére felvett munkavállalók szerepét megítélhesse a bíróság. A LESZ bízik benne, hogy abban az ügyben is mielőbb a dolgozók számára kedvező ítélet születik.
A cégvezetés és a szakszervezetek közötti tárgyalások mindmáig nem hoztak eredményeket. A napról napra növekvő dolgozói elégedetlenség nyomán bármikor folytatódhat a sztrájk - derül ki a közleményből.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?