kapubanner for mobile

Jól keresnek a papok

A papok, a lelkészek, illetve az egyházi foglalkozásúak átlagosan havi 210 ezer forintot, átszámítva átlagosan évi 10 100 eurót kerestek 2005-ben. Az összes foglalkozási ág átlaga ekkor mintegy 150 ezer forint volt. Az összes egyházi alkalmazottnak csak a 20 százaléka nő, akik az adatok szerint kevesebbet keresnek, mint a férfiak.

A papok, lelkészek és egyházi foglalkozásúak havi alapbére és bruttó keresete 2000-ről 2005-re összességében nőtt: a bér a háromszorosára, a kereset pedig mintegy 210 százalékkal – írja a HVG a Szakmák Könyve adatai alapján.

A megyénkénti kereseti különbségek eltérnek az összes hazai foglalkozási ág átlagától. Az egyházi foglalkozásúak körében a Fejér megyeiek vitték haza a legtöbbet, itt a havi kereset átlagosan csaknem 80 ezer forinttal múlta felül az országos átlagot, viszont több mint 40 ezer forinttal maradt az országos átlag alatt a Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei papok fizetése. A nők a kevés releváns adat szerint e munkakörben is kevesebbet keresnek a férfiaknál.

Csak az ötödük nő

A papok vagy lelkészek minden korcsoportban, teljes létszámukban alkalmazottként dolgoznak. A foglalkoztatottaknak átlagosan az ötöde volt nő, ezen belül a fiatalok körében 30, az 50 év fölöttieknél 10 százalék az arányuk.

Kisebb arányban jelennek meg álláskeresőként a munkaügyi hivatali regisztrációban, mint az összes hazai foglalkozási ág átlaga. Az álláskeresők 10 százaléka pályakezdő, s arányuk egyre csökken. Papokat, lelkészeket és egyházi foglalkozásúakat a munkáltatók nem a munkaügyi hivatalokon keresztül keresnek, 2006 tavaszán például egyetlen állást sem kínáltak nekik.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek