kapubanner for mobile

Kedvezmény a nehéz helyzetben levő diákhiteleseknek

Szerdától minden diákhitelt törlesztő a minimálbér legalább hat százalékára módosíthatja havi törlesztőrészletét, az engedmény két évre szól - jelentette be Kiss Péter társadalompolitikai miniszter. A kérelmeket automatikusan elfogadják, a válság hatására ugyanis egész családokat, és nem pusztán egy-egy személyt érinthetnek az elbocsátások.

"A jelenlegi helyzet az egész társadalmat érintő kihívás, melynek hatására a kormány módosítja a diákhitel feltételeit. Így azok a fiatalok, akik nehéz helyzetbe kerülnek, átmeneti időszakra, mintegy két évre vonatkozóan kedvezményes módon törleszthetik hitelüket" - indokolta Kiss Péter a kormány döntését, mely a fizetési nehézségekre reagálva a Diákhitel Központról szóló, 2006-os kormányrendelet módosításával adott lehetőséget a havi törlesztési összeg csökkentésére.

Ugyan a volt hallgatók a végzésüket követő két évben a minimálbér legalább hat százalékát fizették be eddig is havonta, ezt követően azonban a két évvel korábbi fizetésük alapján számították ki a fizetendő díjat. Többen azonban a válság hatására elvesztették korábbi, jól fizető állásukat, mely így megnehezítette a magasabb bérből kiszámított törlesztő részlet fizetését. Éppen ezért nyújtott be közös törvényjavaslatot Csillag Tamás, a Diákhitel Központ vezérigazgatója és Miskolczi Norbert, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke.

Az engedményes, kétéves időszakban a minimálbér hat- kilenc százalékának megfelelő összeget kellene legalább fizetnie mindenkinek, mely lehetőség 2011. június 30-ig áll fenn a kormánydöntésnek megfelelően - mondta el a társadalompolitikai miniszter. "2009-ben több mint kétszáz olyan személyes kedvezményezés érkezett a központhoz, amelyek az új körülmények között kooperációt kezdeményeztek annak érdekében, hogy a korrekt ügyfélkapcsolatot fenntartsák a munkahelyek elvesztése ellenére is" - számolt be az előzményekről Kiss Péter, aki a központ munkájával kapcsolatos legfontosabb számadatokat is közölte. Eddig 175 milliárd forint értékben nyújtott hitelt a Diákhitel Központ, egy adott évfolyam esetében a hallgatók mintegy 20-25 százaléka él a hitelrendszer kínálta konstrukcióval, illetve a becslések szerint 13-14 ezer fő veszi igénybe a kedvezményes fizetési lehetőséget.

Miskolczi Norbert hangsúlyozta: a kedvezményes fizetési lehetőség az emberek köztársasághoz való pozitív hozzáállását segíti, illetve a munkájukat elvesztettek számára nyújt továbbra is fizetési lehetőséget a kereskedelmi bankokkal szemben, melyek a vagyon elvételével reagálnak a hasonló esetekre.

"Az indulásunktól kezdve jó a viszonyunk a hallgatói képviselettel, melynek tagjai eddig is eljuttatták észrevételeiket hozzánk, most pedig egy konkrét javaslatot kaptunk tőlük" - számolt be Csillag Tamás a HÖOK-kal való együttműködésről. Hozzátette: jelen pillanatban több mint 107 ezer ügyfél van törlesztési időszakban, közülük 76 ezernél is több azoknak a száma, akik korábbi jövedelmük alapján törlesztenek. Több, mint 50 ezres azoknak a létszáma, akiknek törlesztőrészlete meghaladja a minimum összeget, őket érintheti ez a módosítás, mely a havonta befizetendő összeg alsó határát számszerűen 4140 forintban határozta meg. "Maga dönti el a kérelmező a fizetendő összeget a minimum felett, illetve az időtartamot is a két éven belül" - tájékoztatott Csillag Tamás. Hozzátette: lehetőség van a fel nem használt időszakok későbbi igénybe vételére. Nem részesülhetnek azonban a kedvezményben azok, akik jelenleg is a végzést követő kétéves, kedvezményes időszakban tartanak - mondta el az Edupress kérdésére Őri András, a Diákhitel Központ szóvivője.

A központ nem kívánja vizsgálni a beérkezett kérvények okát, valamint automatikusan regisztrálják a bejelentéséket, melyeket holnaptól tehetnek meg az érintettek. A visszaigazolást követően pedig a következő hónaptól kezdve már az újonnan vállalt összeget fizethetik a hitelfelvevők.

Edupress
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek