"Kegyetlen létszámcsökkentések" lesznek a Külügyminisztériumban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatBezárásokkal és "kegyetlen létszámcsökkentéssel" járnak majd az átalakítások a Külügyminisztériumban - mondta Balázs Péter külügyminiszter-jelölt szerdán Budapesten az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának ülésén. A testület támogatta a meghallgatáson a miniszterjelöltet.
"Vállalom, hogy meghozom azokat a döntéseket, amelyeket az adott anyagi keretek között meg kell hozni. Ez valószínűleg bezárásokkal és elég kegyetlen létszámcsökkentésekkel jár" - mondta bizottsági meghallgatásán Balázs Péter. Jelenleg 667-en dolgoznak a Külügyminisztériumban, a mintegy 120 külképviseleten pedig 1096-an - tette hozzá. A kormány először 1,2 milliárdot, majd 2,3 milliárd forintot zárolt a Külügyminisztérium költségvetéséből. A tárcát kedvezőtlenül érinti a forint gyengülése is, hiszen a költségvetését 245 forintos euróárfolyammal tervezték tavaly. Az árfolyamveszteség eddig ötmilliárd forintra tehető - mutatott rá. A minisztérium eddig is nagyon sokat tett a helyzet kezeléséért. Egyebek mellett 5,5 százalékkal csökkentette a külszolgálati dolgozók bérét. Emellett létszámcsökkentések, ingatlaneladások, összevonások és bezárások is folyamatban vannak a tárcánál - mondta a miniszterjelölt. Hozzáfűzte ugyanakkor: "Egy ponton túl ezt nem lehet úgy folytatni, hogy az ne menjen a működőképesség rovására".
Az egyik legfontosabb dolog, amivel most foglalkozni kell, az az, hogy milyen külképviseleti hálózat fenntartására van szükség. Három kört kell meghatározni. Egyrészt, konzuli képviseletet a világon mindenhol biztosítani kell. Egy szűkebb körbe tartoznak azok az országok, ahol "tudnunk kell, hogy mi történik". A legszűkebb körben pedig jól felszerelt nagykövetségeket kell működtetni - mondta Balázs Péter. Nagykövetségeket kell fenntartani az összes EU- és NATO-tagállamban, a tág szomszédságban, a nemzetközi szervezeteknél és a feltörekvő országokban - tette hozzá. A miniszterjelölt kiemelte: a magyar külpolitikának folyamatosnak, kiszámíthatónak, értékelvűnek és "mélyen nemzetinek" kell lennie. Rövid távon fontos feladata a válságkezelés külső kommunikációja, Magyarország presztízsének javítása, tudva azt, hogy a "kép nem lehet szebb, mint a valóság" - mondta.
Kiemelten kell foglalkozni a szomszédokkal
Magyarországnak az EU-n belül Németországgal és Franciaországgal kell a kapcsolatokat kiemelten kezelnie. Fontos az Egyesült Államokkal és az Oroszországgal fenntartott viszony. Kínára és más feltörekvő országokra is figyelmet kell fordítani - mondta bizottsági meghallgatásán Balázs Péter. A külügyminiszter-jelölt hangsúlyozta: elkötelezett híve a szomszédsági kapcsolatoknak. Mindenekelőtt Magyarország hét szomszédjával kell foglalkozni. A visegrádi együttműködés is kiemelten fontos - tette hozzá. Balázs Péter szerint nem kell túl sok időt fordítani utazásokra, csak a legfontosabbakra kell koncentrálni. A 2011-es magyar uniós elnökséggel kapcsolatban a diplomata kiemelte: az elnökség 35-40 milliárd forintba kerül majd, az előre meghatározott legfontosabb feladatok mellett fel kell készülni a váratlan kérdésekre is. Fontos, hogy az Országgyűlés támogassa a kormányt, de a parlamentnek nincs szerepe az elnökség lebonyolításában - tette hozzá.
Súlytalan a magyar külügy?
A külügyi és határon túli magyarok bizottsága 11 igen, 9 nem szavazattal támogatta a miniszterjelölt kinevezését. Balázs Pétert az MSZP és az SZDSZ támogatta, a Fidesz és a KDNP nemmel szavazott. Németh Zsolt, a bizottság fideszes elnöke azt mondta: az új külügyminiszter és az új kormány nem képes kezelni az ország gondjait. "Lehet, hogy legális, de nem legitim" kormánynak lesz a külügyminisztere Balázs Péter. A Fidesz ezért nem tudja támogatni a kinevezését - tette hozzá. A fideszes politikus értékelte a tárca és a leköszönő külügyminiszter munkáját is. A rendszerváltás óta soha nem volt ilyen súlytalan a Külügyminisztérium, soha egyik külügyminiszter sem kerülte ennyire az érdekérvényesítéssel járó konfliktusokat, mint Göncz Kinga - jelentette ki. Véleménye szerint a miniszterelnöknek egy gyenge külügyminiszterre volt szüksége, aki "legkevésbé sem zavarja a hatalmi játszmákat, a hatalmi alkukat". Azt mondta: Magyarország külpolitikája sodródó, kiszámíthatatlan volt, amelynek következtében az ország nemzetközi súlya csökkent. Németh Zsolt kifogásolta Göncz Kinga együttműködését a külügyi bizottsággal is, amely szerinte akadozott. Nem meglepő, hogy Göncz Kinga hamarabb bukott meg, mint a kormány. Nem nagyon van példa arra, hogy egy hivatalban lévő külügyminiszter Brüsszelbe meneküljön - tette hozzá.
Szabó Vilmos, a bizottság szocialista alelnöke erre reagálva azt mondta: az MSZP nem osztja a Fidesz véleményét. Sajnálatosnak tartják ezeket a megnyilvánulásokat, amelyek egy része az ország érdekeit sérti - tette hozzá. A politikus arról is beszélt, hogy Balázs Péter szakmai tevékenysége, komplex tudása és élettapasztalata a "legmaximálisabban" alkalmassá teszi a poszt betöltésére. Az MSZP szerint a külügyminiszter-jelölt szakmai alkalmassága megkérdőjelezhetetlen. Alkalmas diplomata arra, hogy egyfajta konszenzusteremtést kíséreljen meg. Kérdés, hogy lesz-e partnere ebben - fűzte hozzá. Az SZDSZ-es Kovács Kálmán szerint Balázs Péter "kitűnő választás", a külpolitikának nagyon nagy szerepe lesz Magyarország pénzügyi megítélésében. Éppen ezért kifejezetten előnyös, hogy a jelölt kiemelten foglalkozott eddig is gazdaságdiplomáciával - mutatott rá a politikus. A KDNP-s Nagy Andor úgy fogalmazott, "nehéz lenne azt mondani, hogy Balázs Péter nem alkalmas arra, amire vállalkozik", pártja mégis nemmel szavaz a jelöltre. Csodálkozik azon, hogy Balázs Péter erre a posztra a jelenlegi helyzetben vállalkozott - fűzte hozzá.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?