kapubanner for mobile

Kellenek a nagy tudású pénzügyi szakemberek

A hazai cégek felismerték, hogy az Nemzetközi Pénzügyi és Beszámolási Standardok (IFRS), mint hazai beszámolási standard, számos üzleti funkcióra hatással lehet valamint, hogy az arra való sikeres átállás az alapos tervezést, megfelelő oktatást igényel - derül ki az EY felméréséből.

images

A portálunknak eljuttatott felmérés azt mutatja, hogy a válaszadók 33 százaléka már elkezdte a tervezési munkát az IFRS bevezetésére, 55 százalékuk pedig már kijelölte a megfelelő személyt vagy csoportot a felmerülő feladatokra. Emellett a vállalkozások 59 százaléka azt is jelezte, hogy szeretne több információval rendelkezni a témában - áll a közleményben.

A válaszadók a legfőbb kihívások között említették a megfelelő szakmai háttérrel rendelkező pénzügyi szakemberek hiányát: 69 százalékuk azt válaszolta, hogy vállalatuk rendelkezik megfelelő létszámú munkaerővel, de csak 16 százalék gondolja azt, hogy munkavállalói megfelelően képzettek is ehhez a feladathoz. Szintén komoly kihívást jelent a válaszadók szerint a szükséges IT rendszerek és üzleti folyamatok bevezetése, a megfelelő szakértői támogatás megszerzése, illetve az IFRS átállás folyamatának összehangolása a vállalat mindennapos működésével.

Várhatóan az érdeklődés tovább nő, miután a kormány nemrég elfogadta az IFRS egyedi beszámolási célokra történő hazai alkalmazását.

Az IFRS alkalmazása 2017. január elsejétől lesz kötelező a hitelintézetek és a tőzsdén jegyzett társaságok esetében Magyarországon. A korábbi alkalmazás lehetséges 2016. január elsejétől, bizonyos társaságok számára.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek