kapubanner for mobile

Keresik az informatikusokat a HR-esek

Továbbra is az álláspiac sztárjai az informatikusok. Pályakezdőként nagy cégnél bruttó 300 ezer forintról indulnak a fizetések, az állásközvetítők pedig szabályosan vadásszák a jó szakembereket. Itt kevésbé számít, ki melyik egyetemen végzett, a diploma azonban a legtöbb hirdetésben elvárás.

Rendkívül kelendőek az informatikusok az álláspiacon. A Monster.hu állásportálon például 942, kifejezetten nekik szóló állásajánlat található jelenleg (erre a linkre kattintva érhetőek el), miközben a személyzeti tanácsadó cégeknél is kiemelt helyen szerepelnek az informatika területéhez kapcsolódó állásajánlatok. Hosszú távon tehát még mindig ezen a területen a legkifizetődőbb érettségi után továbbtanulni, diplomát szerezni és karriert építeni.

A HR szakma szereplői azonban naponta szembesülnek a terület fontosságával és a kihívásokkal. "Gyakorlatilag a legtöbb, új munkatársak felvételére irányuló megkeresés a cégektől épp erről a területről érkezik hozzánk - gyakran még a piacon szintén nagyon keresett értékesítők és pénzügyesek iránti igényt is jócskán felülmúlva "- ad képet a helyzetről Greguss Csaba, a Grafton Recruitment ügyfélkapcsolati vezetője, aki éppen 50 nyitott IT-s pozícióról számolt be a területen. Nagyon keresettek például a piacon a tesztelők, az adatbázis, - és a szoftverfejlesztők, így a C+, a C++, a JAVA, a PHP, a .Net fejlesztők. Emellett szintén kelendőek a hálózati szakemberek, de a projektmenedzserek és az üzletfejlesztők is. A tapasztalatok szerint egyébként az autóipari hardware és software-, a mobil- és a klasszikus alkalmazásfejlesztésben jártas szakemberek iránt is komoly igény mutatkozik.


300 ezerrel indítanak a pályakezdők



Jó hír továbbá az IT-soknak, hogy a területen a pályakezdő fizetések is lényegesen magasabbak, mint más szektorokban. "A pályakezdő informatikusok bruttó fizetései átlagosan havi 300-350 ezer forintról indulnak. Ennél alacsonyabb kezdő fizetés a területen legfeljebb a nem Budapesten meghirdetett pozíciók esetén jellemző. Általánosságban elmondható az is, hogy a vidéki fizetések átlagosan 10 százalékkal maradnak el a fővárositól"- magyarázza Dózsa Orsolya, a Kelly IT Resources informatikai területekre specializált üzletágának vezetője. A szoftverfejlesztés területén például a már említett, átlagosan havi bruttó 300 ezer forintról startolnak a kezdő fizetések. 2-4 év szakmai tapasztalattal már havi bruttó 500-600 ezer forintra kúszik fel az összeg. Ugyanezen a területen, 5-7 éves szakmai múlttal a tarsolyban és mindezt némi vezetői tapasztalattal kiegészítve pedig akár havi bruttó 1 millió forint körüli fizetés is elérhető.

Az Excel, az SQL és az Oracle adatbázis-tesztelők és -fejlesztők sem panaszkodhatnak a pályakezdő fizetésükre. A szakemberek kezdőként és legfeljebb 2 év munkatapasztalattal átlagosan havi bruttó 350-400 ezer forintot keresnek. 3-5 év szakmai tapasztalattal, esetükben már átlagosan havi bruttó 400-500 ezer forintról beszélhetünk, míg több mint 6 év gyakorlattal a hátuk mögött már a havi 600 ezer forintos kereset is teljesen reálinak számít a piacon. A szakma összképét tovább árnyalják a szerződéses projektmunkában részt vevő kontraktorok is. Ők a projektmunkák mellett gyakran külföldi cégek éppen futó, de helyben, Magyarországon végzett munkáiba kapcsolódnak be, ekkor sokszor a külföldi fizetésnek megfelelő bérezés fejében. A tapasztalatok szerint egyébként még az autóipari hardware és software-, a mobil- és a klasszikus alkalmazásfejlesztésben jártas szakemberek iránt is nagy az igény. Egyedül a vezetői szintre és a nyelvtudást nem igénylő rendszergazdai pozíciókra igaz az, hogy nagyobb a kínálat, mint a kereslet.


Kell a diploma, de a gyakorlati tudás az elsődleges



Az IT-sok szintén nagy álláspiaci szerencséje, hogy - mivel még mindig egy keresett hiányszakmákat tömörítő területről van szó - a cégek is sokkal rugalmasabban kezelik a végzettségükkel kapcsolatos elvárásokat, mint egyébként. A toborzás és kiválasztás gyakorlatában ez annyit jelent, hogy míg például egy pénzügyest többnyire közismert presztízsegyetemekről vesznek fel, az IT-szakembereknél valóban csak a szakmai tudás a mérvadó. Ez persze még nem jelenti azt, hogy diploma nélkül is megnyílnak a kapuk. "Felsőfokú végzettségre azért szükség van, éppúgy, ahogyan legalább erős középfokú angoltudásra is. Újdonság viszont, hogy egyre több informatikust kereső cég keres az angol mellett németül is jól beszélő szakembereket a meghirdetett pozíciókra"- magyarázza Greguss Csaba.

Takács Gabriella
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás

A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk

Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher

Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk

Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk