Később mennek nyugdíjba az amerikaiak
A nyugdíjalapok szűkössége világprobléma, amit csak súlyosbít a gazdaság világszerte tapasztalható és minden jel szerint hosszan tartó válsága. Az Egyesült Államokban élő idősek a jelenség ellen úgy próbálnak védekezni, hogy a lehetőség szerint megnyújtják aktív dolgozó életszakaszukat, s megpróbálnak minél később élni a nehezebb életkörülményeket teremtő nyugdíjba vonulás lehetőségével. Friss statisztikai adatok igazolják e tendencia erősödését.
Az intézet szerint a nyugdíjszámlákon a befektetések 2007. szeptember 30-ától 2008. december 2-áig az értékük 32 százalékát, 2,8 milliárd dollárt elveszítették. Ez nagy változást eredményez az amerikaiak nyugdíjba meneteli terveiben. Az AARP idősügyi érdekvédelmi csoport egyik decemberi felmérése azt mutatja, hogy azoknak a 45 év feletti amerikaiaknak, akik pénzt vesztettek a befektetéseikben az elmúlt év folyamán és akik dolgoznak vagy munkát keresnek, 57 százalékuk nyugdíjaztatásuk elhalasztását tervezi, egynegyedük pedig már el is döntötte, hogy tovább dolgozik a tervezettnél.
A többség nem számít korai nyugdíjra
Egy, a Towers Perrin tanácsadó cég által elvégzett másik közvélemény-kutatás - szintén decemberből - azt mutatta, hogy az amerikai alkalmazottak majdnem kétharmada nem számít már arra, hogy akkor megy nyugdíjba, amikorra korábban tervezte. 2008 augusztusában a megkérdezettek 14 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nyugdíjba szándékozik vonulni a következő néhány évben. A decemberi felmérésben a számuk - ugyanebben a körben - 9 százalékosra csökkent.
Miriam Gorman azt reméli, hogy csak néhány évet kell még dolgoznia, míg végre a nyugdíjazást választhatja, Jean Setzfand, az AARP pénzügyi biztonsági igazgatója szerint viszont nem tudható, mennyi időt vesz igénybe az emberek számára megtakarításaik helyreállítása. "Sok függ attól, hogy milyen gyorsan kerülünk ki a lejtmenetből" - tette hozzá magyarázatként. Az AARP azt sugallja az amerikaiaknak, hogy a nyugdíj előtti éves jövedelmük körülbelül 70 százalékára lesz szükségük az életszínvonaluk fenntartásához, amikor abbahagyják a munkát. Csakhogy az amerikai munkanélküliségi ráta 7,2 százalékosra nőtt decemberben - s a legnagyobb mértékű az utolsó másfél évtizedben -, ezért az idősebb dolgozók nehéz helyzetben vannak, amikor próbálják megtartani állásukat vagy fizikailag kevésbé igényeset találni.
Richard Johnson, az Urban Institute szakértője azért némi biztatót is tud mondani a számukra: - Sokkal könnyebb dolgozni idősebb korban a régi állásban. A recesszió azokat fogja a legjobban sújtani, akiknek kicsi a jövedelme, alacsony a műveltsége és a képzettsége - véli, de hozzáteszi, hogy a statisztikák állandó változásról tanúskodnak azzal kapcsolatban, amit az amerikaiak gondolnak a "nyugdíjazási korról", vagyis hogy 65 év a munkás élet vége. A pénzügyi veszteségek, a munkáltatói nyugdíjtervek megszűnése és a hosszabb életkor azt jelenti, hogy most több öreg dolgozik tovább, mint néhány évvel ezelőtt. - Az átlagos nyugdíjba meneteli kor viszont változatlanul 64 év körül van, ám 1998 óta nőtt az idősebb emberek részaránya a munkaerőpiacon. 2008 augusztusában a 65-től 69 évig terjedő korosztály férfiainak 36 százaléka és nőinek 26 százaléka még dolgozott, míg 10 évvel korábban ez az arány a férfiaknál 26 százalékos és a nőknél 17 százalékos volt - hangsúlyozta a szakértő.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint a készséghiány növekedése miatt a cégek nem tudnak felkészülni a változó gazdaság követelményeire. Teljes cikk
Átlag felett az álláskeresők száma a technológiai és egészségügyi szakemberek, a Z generációs munkavállalók és a dolgozó szülők körében. Teljes cikk
Különleges álláslehetőséget hirdetett meg a Scottish Wildlife Trust: hat hónapra természetvédelmi őrt keresnek a lakatlan Handa szigetre Skócia... Teljes cikk
- Védett kor 2026-ban: kirúgható-e az, aki már közel a nyugdíjhoz? 2 hete
- Felmérés: A HR-politikák megoldást jelenthetnek a tehetséghiányra 3 hete
- Nyugdíj 2026: mi marad és mi változik? 1 hónapja
- Már csak alig több mint két hét maradt az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére 1 hónapja
- Elfogadták jogszabályt: így vezetik be a 14. havi nyugdíjat 1 hónapja
- Valós emelés a nyugdíjaknál, duplázás a családi pótléknál – erre készülne a Tisza-kormány 1 hónapja
- 280 ezer forint ingyenpénzt is bezsebelhetünk, ha év végéig lépünk 2 hónapja
- Így kell kiszámolni a nyugdíjat 2026-ban - Mutatjuk a lépéseket 2 hónapja
- Csak minden ötödik nő érzi, hogy kényelmesen vonulhat nyugdíjba 2 hónapja
- Felmérés: minden ötödik brit dolgozó kért már előleget a főnökétől, hogy megéljen 2 hónapja
- Robbanás előtt a magyar oktatás: az AI miatt eltűnhetnek a tantárgyak és a tantermek 2 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa