Késve kapják a bérüket a közmunkások tanárai
Adminisztrációs okokból több iskola csak késve tudja kifizetni a munkanélküliek képzésében résztvevő oktatókat. Egy MSZP-s képviselő szerint sokak "feketén dolgoznak" az állami intézményekben – számolt be a Világgazdaság Online.
Az előleg kifizetésére néhány közmunkásokat képző intézményben eddig azért nem kerülhetett sor, mert az előlegbekérőket az adott iskola csak késve és nem teljes körűen nyújtotta be az illetékes munkaügyi központba – közölte a parlament honlapján a nemzetgazdasági miniszter.
Az oktatói bérek kifizetésének feltétele a pontos adminisztráció és a jelenléti évek leadása, indokolt Varga Mihály, és hozzátette, az ívek leadása folyamatban van, így hamarosan várhatóak a kifizetések.
Vargának az MSZP-s képviselő, Sós Tamás tett fel kérdést „Kaotikus állapotok a közmunkás képzésben?” címmel. Szerinte a mai napig számos helyi közmunkás alapképzés leszabályozatlan, még ma is sok helyen – így például Hevesben – a tanárokkal semmilyen szerződést nem kötöttek, úgy vélte: „feketén dolgoznak” az állami rendszerben december eleje óta. Úgy tudja, a tanárok fizetést nem kaptak, de a szerződés miatt máshol sem tudnak dolgozni.
Világgazdaság Online

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?