Két évre is elbúcsúzhat vezetői posztjától a kartellező cégvezető
Akár két évre is eltilthatják vezetői posztjától azt a döntéshozó tisztségviselőt, akinek a cégét kartellezés miatt jogerősen megbírságolja a hatóság - legalábbis így szigorítaná a törvényt a Gazdasági Versenyhivatal a kártékony jogsértő szövetkezések elleni eredményesebb fellépés érdekében.
A vezetői pozíciótól való eltiltás bevezetését azzal indokolja a versenyhatóság, hogy az ilyen tisztet betöltő személyek objektív felelősséggel tartoznak cégük ügyeiért, ezért a kartellezést megállapító határozat jogerőre emelkedésekor két évig "bűnhődniük" kell. A Világgazdaság úgy tudja, hogy a javaslatot elfogadhatónak tartják az igazságügyi tárcánál is.
A versenyhatóság ugyanakkor bizonyos engedményeket is tenne, legalábbis a svindliséget jelentő és a feltárásában segédkezet nyújtó kartelltagnak: közreműködésük mértékétől függően részben vagy teljességgel mentesítenék a bírság alól. Ily módon a kartellek könnyebben tetten érhetők lesznek, ahogy ezt a nyugati, illetve tengerentúli esetek is igazolják.
Nálunk eddig évente legfeljebb egy-két engedékenységi eset akadt. A versenyhatóság meglátása szerint többek közt azért, mert hiába mentesült az önmagát és a többi kartelltagot feljelentő, a jogsértés felgöngyölítésében aktívan részt vevő vállalkozás a bírság alól, a kártérítési perben még elverhették rajta a port. A per a versenyhatósági felmentés ellenére megindítható ellene, függetlenül attól, hogy társai közben megkérdőjelezik az őket elmarasztaló GVH-határozatot a bíróság előtt. Arról nem is beszélve, hogy mivel a károkozók felelőssége egyetemleges, adott esetben a többi kartelltag helyett is fizethet.
Ennek elkerülése érdekében a hivatal mentesítené őt az egyetemleges felelősség alól, és csak felróhatósága arányában kellene a jóvátételt állnia. A tervezet azt is javasolja, hogy az engedékenységben részesülő kartelltag ellen indított kártérítési pert függesszék fel mindaddig, amíg társai a GVH-határozat ellen hadakoznak a bíróság előtt, és vitájuk jogerősen le nem zárul.
Világgazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?