kapubanner for mobile

Két új vezető a Bonbonettinél

Ez év tavaszától a kereskedelmi igazgatói pozíciót Seregi György, míg a marketing és innovációs vezetői feladatokat Csikai Erika látja el a Bonbonettinél.

Mindkét szakember jelentős tapasztalatokkal rendelkezik az FMCG piac területén. A két új vezető bekapcsolódik a Bonbonetti üzleti stratégiájának megvalósításába, amely a kulcsmárkák – a tibi, a Cherry Queen és a Bonbonetti – piaci részesedésének növelésére, valamint a folyamatos innovációra fókuszál, de emellett a kereskedelem egyéb igényeinek is meg kívánnak felelni a jövőben is.

Csikai Erika 2006 márciusában csatlakozott a Bonbonetti Csoporthoz mint marketing- és innovációs vezető. Szakmai pályafutását a BAT Pécsi Dohánygyár marketingosztályán kezdte, ahol több mint 5 évet töltött különböző marketinges pozíciókban. Nevéhez fűződik a Sopianae márka vezető szerepének megőrzése és a Pall Mall márka hazai bevezetése. Ezután több mint 7 évig a Dreher Sörgyáraknál dolgozott marketing-, majd az üzletfejlesztési osztály vezetőjeként.

A Bonbonetti Csoport kereskedelmi igazgatói pozícióját 2006 áprilisától Seregi György tölti be. A szakember 1991-ben kezdte szakmai pályafutását az FMCG piac területén, ahol több multinacionális vállalatnál is dolgozott, élelmiszer és háztartásvegyi-kozmetika területeken. Végigjárta az értékesítési terület minden szintjét, olyan vállalatoknál, mint a Procter and Gamble, Benckiser és a Pharmavit. 2000-től a Sara Lee Hungary Kávé és Tea Kft.-nél dolgozott, távozásáig értékesítési igazgatóként a társaság magyarországi kereskedelmi tevékenységének irányításáért felelt. A Bonbonetti Csoportnál a társaság termékeinek teljes körű belföldi értékesítéséért felel majd.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek