kapubanner for mobile

Kétezer állást szüntet meg az Air France

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az Air France légitársaság jövőre megszüntet kétezer állást a három évre szóló, évi 800 millió euró megtakarítást előirányzó terve keretében - jelenti a La Tribune című lap csütörtökön megjelenő száma "egybehangzó" forrásokra hivatkozva.

A leépítést úgy valósítják meg, hogy nem vesznek fel új munkaerőt a céget elhagyók helyére, legyen szó az alkalmazottak bármely kategóriájáról. A tervben ezen kívül szerepel a bérek és az előléptetések befagyasztása, a beruházások - főleg az informatikaiak - drasztikus csökkentése, a repülőgép-beszerzések visszafogása, és a legveszteségesebb egy-két járatot is megszüntetik. A tervet még jóvá kell hagynia januárban a cég vezetésének.

Van egy második, még inkább húsba vágó terv is, amelyről májusban vagy júniusban döntenek, és amely a cég rövid és közép távú strukturális átszervezéséről szól, az Air France-nak ugyanis az idén 600 millió euró vesztesége lehet a La Tribune értesülése szerint. A társaságnál nem voltak hajlandók megerősíteni ezeket az információkat.

hirado.hu/MTI
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek